Szeretnék utazni, de most épp csak EGY országba

Gallipoli Pugliai városok

Amikor nem utazom, akkor általában azon gondolkozom, hogy hova utazzak legközelebb. Nézegetem a légitársaságok útvonalait, megörülök egy-egy új úticélnak, jaj de jó, már megy fapados Jordániába, és nyáron el kéne menni egy pár napos citybreakre Gdanskba, mert biztos isteni a kaja, van sok dűne, és nyilván fillérekből ki lehetne hozni. Van, hogy el is kezdek tervezgetni, nézem a street view-t, Instagramot, Airbnb-t, egészen belelkesedem, de a végén mégis ott lyukadok ki, hogy minden utazás, ami nem egy bizonyos országba történik, hiábavaló és elvesztegetett.

Ne gondoljátok, hogy csőlátásom van, és egyáltalán nem érdekel semmi más Olaszországon kívül. Van egy listám célpontokról, amelyek lázba hoznak, és ha rendelkezésemre állna a világ összes pénze és ideje, nagyon szívesen mennék Dél-Spanyolországba, a norvég fjordokhoz, Japánba, Tel-Avivba meg még irtó sok helyre. Év elején meg is fogadtam, hogy tágítgatni fogom a komfortzónám, mert abból általában úgyis jó dolgok szoktak kisülni.

Csak aztán eszembe jut, hogy nem voltam még Genovában, a Garda-tónál, Palermóban, Umbriában, Torinóban, és folytathatnám, arról nem is beszélve, hogy ahol eddig jártam, oda is tök szívesen visszamennék, kezdve Szicíliától egészen Toszkánáig. És bármelyik olasz helyszín meglátogatásának a gondolata hatmilliószor jobban felvillanyoz, mint bármi más. És ha arra gondolok, hogy amíg Gdanskban eszem a pirogot, addig akár Chiantiban is borozhatnék… hát, gondolom, meg tudjátok tippelni, melyiket választanám. És muszáj priorizálnom, mert egyelőre nem áll rendelkezésemre a világ összes pénze és ideje.

Mert kell a töltelék is (dehogy kell)

Mégis folyton abban a hitben élek, hogy kellenek a töltelékélmények. Az életem több területén produkálom ezt a hülyeséget, de nem hiszem, hogy egyedül vagyok vele. Tartalékolok könyveket, ruhákat, kipróbálásra váró recepteket, poszt-ötleteket, hogy maaajd, egy ideális pillanatban elővegyem őket, a köztes időt meg kibekkelem másokkal. Ugyanígy vagyok az utazással is, valamiért azt gondolom, hogy rá kell készülni egy úticélra, vagy ki kell érdemelni, vagy mittudomén, de az nem úgy van ám csak, hogy én akkor legközelebb elmegyek abba a városba, ahova ezer éve vágyom.

Győr látnivalók

Évek óta kondicionálom magam arra, hogy felejtsem el a töltelék-fogyasztást. Ne töltelék-olvasmányokat vegyek a kezembe, ne a “hát, ma ez is jó lesz”-féle ruháimat hordjam, és ne menjek el csak azért egy helyre, mert épp oda olcsó a repjegy, vagy mert úgy gondolom, hogy nem utazhat az ember mindig a legjobban vágyott célpontokra. Az ezer éve rögzült, az élet minden területére kiható szokásokat viszont nem olyan könnyű levetkőzni.

Baj, hogy most csak Olaszországba akarok menni?

Sokáig úgy gondoltam, hogy igen, és ezért körültekintően figyeltem arra, hogy besuvasszak pár más országot is két olasz utazás közé. Különben is, egy utazós blogot sem üzemeltethetek úgy, hogy a posztok 90%-a Olaszországról szól, nem? Mindenki más olyan nyitott körülöttem, bárhova mennek, imádják, senkitől nem hallom, hogy ne érezte volna magát úristen, de fantasztikusan egy utazás során, mindig minden tökéletes és csodaszép és isteni finom, és ide biztosan visszajövünk még.

Végül addig agyaltam a kérdésen, míg megkérdeztem magamtól, hogy úgy mégis kinek utazom én? Sosem érdekelt, hogy mások mit gondolnak a vakációzási szokásaimról, még akkor sem, ha erről blogot is indítottam. És ha csak Olaszországról tudok írni, mondjuk addig, amíg meg nem változik valami a fejemben, akkor addig írok arról. Nem akarok “az élet rövid”-szintű mélységekbe menni, de mind tudjuk, hogy így van, és ha ott kerek minden, akkor oda fogok utazni, amikor csak tehetem.

Ez egyébként nem azt jelenti, hogy mostantól sehova máshova be sem teszem a lábam, csupán annyi, hogy ha én választhatok úticélt, akkor Olaszországot fogom választani még egy darabig. Most egy olyan szakaszban vagyok, amikor ez az ország a minden, az első, a második és a sokadik prioritás is, ha utazásról van szó, és minél több részére jutok el, annál jobban szeretem, és annál jobban érdekel a többi.

Azért van néhány másik úticél is

Oké, az elején egy icipicit túloztam, mert van néhány célpont, ami kivételesen lázba hoz azon az egy országon kívül, de tényleg elenyésző ezeknek a száma. Ami szinte szerelem, az Skócia, oda bármikor mennék, általában azért vetem el, mert minden szempontból egy kicsit nagyszabásúbb utazás lenne (költség és időtáv tekintetében is). Amikor Skye-on voltunk, úgy éreztem, hogy jó, én most megérkeztem, és azóta is az egyik legjobb utazásomként tartom számon azt a pár nap felföldi kirándulást. A másik hely, ahol még nem jártam, de tudom, hogy imádnám, az Izland, itt a költség tényező viszont még durvább, és egy ilyen országba nem is három-négy napra látogatnék el. A többi nagy álmom meg Európán kívül van, Hong Kongról és az USA különböző pontjairól van szó, de ezek megint eléggé távlati tervnek tűnnek, és bár nagyon vonzanak ezek a helyek, annyira (még) nem, amennyire sok pénzt kéne rájuk szánni.

Katacita Loch Ness partján

Ma például jött egy Wizz akció, és rá se néztem. Mert amúgy mindig ott ragadok a légitársaságok honlapjain, és olyan városokba keresek repülőjegyet, ahova amúgy nem is igazán vágyom. Végül úgyis az olasz célpontoknál maradok, mert tényleg, minek menjek bárhova máshova, amíg nem akarok bárhova máshova menni? Nem mondom, hogy 100 százalékban elengedtem ezt a menjünk-minél-több-helyre-kényszert, de most egy kicsit megnyugtattam magam azzal, hogy ezt végiggondoltam, és hogy még ki is írtam magamból.

Amúgy nyilván a következő utazásomnak is Olaszország a célpontja, mindenki megnyugodhat (főleg én). :)

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Travel Journalt a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az újabb posztokról; további képekért pedig látogass el az Instagramomra!

3 hozzászólás a következő bejegyzésen: “Szeretnék utazni, de most épp csak EGY országba

  1. De jó, de jó!! Ezek olyan fontos felismerések! Én is hasonlóan vagyok, csak én nem egy országgal, hanem a Caminóval… nem volt egyszerű elfogadni a tényt, hogy én azóta nem vágyom sehova máshova, csak oda vissza. Hiszen annyi klassz hely van a világon és mindig is utazni szerettem volna, világot látni és főleg: egyedül utazni, most pedig meglenne ehhez a lehetőségem – és nem érdekelnek az országok, nem érdekelnek a nagyvárosok, nem érdekelnek a látnivalók. Igen, végtelenített szabadidővel és pénzzel nyilván én is elmennék mindenfelé – de nagyon örülök, hogy elfogadtam én is, hogy ne töltelékdolgokra költsem a pénzem és az időm, miközben pontosan tudom, mire vágyom. Talán egyszer majd elég lesz és elengedem – de addig annyiszor fogok caminózni, itthon és külföldön, új és régi útvonalakon, amennyiszer csak tudok. Ennek fényében tegnap meg is vettem a repülőjegyeket – napra pontosan 2 évvel azután, hogy először útra keltem, ősszel ismét visszatérek Spanyolországba és elindulok a harmadik Caminómra. Talán ez is a felnőttség része, felismerni a saját igényeinket, még akkor is, ha nem elég ‘csillogóak’, nem tudom… De én most semmi mással nem lennék boldogabb. :)

  2. Ez olyan, mint a szerelem, ha megvan az az EGY, akkor nem akarsz mást. Én hiszek benne, hogy mivel folyton változunk, ez is majd változni fog, addig meg kiteljesedhetünk abban, amit igazán szeretünk. Tök jó, hogy benned is megfogalmazódott és letisztult, hogy mire vágysz igazán, jó caminózást ősszel (is)! :)

  3. Én az elmúlt egy évben négyszer voltam Olaszországban, és egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult. :) Voltam máshol is, meg most másfele veszem az irányt, de szerintem Olaszország az, ahova tényleg akárhányszor el lehet menni, nem fog csalódást okozni. Az ember néha tényleg csak erre vágyik, hogy valahova oda menjen, amit tudja, hogy igazán szeretne és kész. Ehetnénk Pesten sokszáz étteremben, de időnként visszatérek a padthaiba, mert imádom és kész.
    És igazad van, töltelékélmények helyett igazi vágyott élményekre kell menni, ezen még nekem is dolgoznom kell.

Hozzászólás