Miért érdemes Pugliába utazni? – Látnivalók, strandok, tudnivalók

Puglia látnivalók Polignano a Mare

Ez az a bejegyzés lesz, amelyben igyekszem mindenkit meggyőzni arról, hogy Puglia a legjobb úticél egy nyaraláshoz. Még mindig csak körülbelül az egyharmadát jártam be a tartománynak, és nyilván ezen a területen is lenne még mit felfedezni, de higgyétek el, én leszek a legboldogabb, ha időközben tudom majd bővíteni ezt a posztot új infókkal. Puglia tele van látnivalókkal, csodálatos tengerpartokkal, és olyan atmoszféra lengi itt körbe az embert, hogy úgy érzi, megérkezett. Aztán lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, tény, hogy teljesen beleszerettem ebbe a tartományba, és nem is tudok róla elfogulatlanul beszélni, de bízom benne, hogy át tudok adni valamit a lelkesedésemből nektek is.

Puglián belül azokra a területekre fókuszálok ebben a bejegyzésben, ahol már jártam, tehát a Salentói-félszigetre, Polignano a Maréra, Monopolira, Barira, illetve teszünk egy kis kitérőt a basilicatai Materába is.

Kezdjük ott, hogy mit tud Puglia

Sokszor olvasom utazós csoportokban, hogy az emberek olyan úticélt keresnek, ahol szép a tenger, de van bőven látnivaló is. Az a helyzet, hogy Puglia épp ilyen, és még annál is sokkal több!

+ Csurig van szép, egyedi és különleges városokkal

+ Extra szépek a strandok és a tengerpartok

+ KAJA!! – minőség, normális árak, izgalmas éttermek

+ A pugliai emberek jófejek és kedvesek, külön imádnak, ha beszélsz olaszul egy kicsit

+ Oké, hogy Dél, de aránylag nyugiban vannak az emberek

+ Nincs turistaáradat, leginkább az olaszok jönnek ide pihenni

+ Nyáron is egész elviselhető a meleg, sokat fúj a szél

Ostuni Puglia

Azok a türkizkék vizű pugliai strandok

Amikor azt mondom, hogy extrán szépek puglia strandjai, akkor nem viccelek. A hosszú, világos homokú strandok mellett találni eldugott, kavicsos öblöket, sziklákat, ahonnan ugrálhatsz, és némelyik városon belül is egész normális fürdőhelyekre lehet bukkanni. A legszebb partok a Salentói-félszigeten lesznek (illetve a Garganói-félszigeten, de ott még nem jártam), mutatom, hogy mi merre jártunk, és hogy még milyen opciók vannak!

Ciolo – a kedvencem

Pici, kavicsos öböl egy híd alatt Leucától pár kilométerre északra. Egy hosszú nap végén, naplemente előtt csobbantunk egyet a vízben, nekem óriási élmény volt, főleg, hogy sikerült elmenekülnöm a medúza elől is, amivel útközben összetalálkoztam. Kavicsos az alja, úgyhogy úszócipőt vigyetek. Vannak sziklák is, lehet ugrálni! (Még mindig hálás vagyok Ádámnak, hogy egyszer kiposztolta ezt a helyet insta-storyban:).)

Puglia strand Ciolo

Torre dell’Orso

Salento keleti partján, Otrantótól északra, Leccétől fél órára található Torre dell’Orso, ahol egyébként túl sok érdekes dolog nincs, csak az egyik kedvenc strandom és a legeslegjobb étterem ahol kb. valaha jártam (erről később, a kaja szekcióban). A homok selymes, a víz átlátszó és türkizkék, a strandot pedig zöld növénnyel borított dűnék veszik körül.

Puglia látnivalók Torre dell'Orso

Punta Prosciutto

Az előző ponttal nagyjából átellenben, a nyugati parton találjátok ezt a strandot, a semmi közepén, maga a “város” nulla, de a strand nagyon szép, szintén homokos és szintén nagyon türkiz a víz. Van strandbüfé olasz strandkajákkal meg dinnyével.

További híres pugliai strandok és parti látványosságok:

Sant’Andrea boltívei a tengerben – fürdeni is lehet itt, de önmagában a látvány miatt is érdemes megnézni.

Baia di Porto Miggiano – kicsi eldugott strand a sziklák tövében, amit majd legközelebb biztos megkeresek.

Le Maldive del Salento – klasszik homokos strand pici dűnékkel majdnem a sziget csücskében.

Városi strandok: Polignano a Maréban híres a kavicsos, aprócska strand (a képen), Monopoliban és Gallipoliban homokos partok vannak az óváros szélén. Salento nyugati partján több kisvárosnak is van saját strandja, pl. Santa Maria al Bagno, Porto Cesareo, Santa Caterina, Torre Lapillo… a Google Mapsen könnyű megnézni, hogy hol vannak szép partok.

Puglia látnivalók Polignano a mare strand

Mi Santa Maria al Bagnóban töltöttünk két napot, ahol van egy icipici belváros a parton meg egy nagyjából ugyanilyen csöppnyi strand, szerintem aranyos hely.

Melyik városokat érdemes megnézni?

Nem akarom megmondani, hogy melyikek a legszebb városok, vagy hogy mik a kihagyhatatlan helyek, látnivalók, inkább itt hagyok néhány városnevet és képet (a teljesség igénye nélkül), válogassatok!

BARI

Sokan mondják, hogy Bari teljes lelki nyugalommal kihagyható. Az óvárosa gyönyörű és nagyon életszagú (a szó jó értelmében), nem annyira ragyogóan szép, mint a többi népszerű pugliai város, de nagyon bájos, színes, szimpatikus hely.

Puglia látnivalók Bari Puglia látnivalók Bari

POLIGNANO A MARE

Ha érdeklődtök Puglia iránt, ha nem, biztos láttátok már Polignano a Mare ikonikus látképét. Az a baj, hogy az első utazásom előtt annyi képet nézegettem a városról, hogy odaérve már nem okozott meglepetést, de egyébként nem csak a tenger felől ilyen gyönyörű, a kis utcáiban is tök jó eltévedni (nagyon el lehet).

További Polignano a Mare kontent itt.

Puglia látnivalók Polignano a MarePolignano a Mare viadukt Polignano a Mare

MONOPOLI

Egy picit kevésbé drámaian gyönyörű, mint Polignano a Mare, de nagyon hasonló a két város, annyira, hogy tavaly össze is kevertem a fotókat, amelyek ezen a két helyen készültek. Az én szívemhez az ikertestvére közelebb áll egy kicsit, de Monopolival sem lehet mellélőni, bázisnak is ideális.

Bevált szállás Monopoliban: Garibaldi Exclusive Apartments

További Monopoli kontent itt.

Monopoli

LECCE

Leccéről a sárga szín jut eszembe, a házak falai okkerszínűre festik az egész óvárost. Elegáns, bájos hely, ahol egyszer talán szívesebben időznék hosszabban is, mondjuk nem egy olyan napon, amikor hajnali 2-kor keltem. Kicsit fájlalom a tenger messzeségét, viszont igazi kis déli város (annyira nem is kicsi), jó lehet esténként a teraszokon aperitivózni meg részt venni a nyüzsiben.

Puglia látnivalók Lecce Puglia látnivalók Lecce

OTRANTO

Pici, aranyos óváros a tenger partján, ez alapvetően tetszik, viszont elég bazáros, tömeg is tud lenni, ha szezonban megyünk. Lehet élni nélküle, de ha a környéken jártok és épp nincs mit csinálni, akkor egy órácskát megér.

További Otranto kontent itt.

Otranto Pugliai városok Otranto Puglia

SANTA MARIA DI LEUCA

Egy világítótorony a félsziget alsó csücskében, de miért olyan különleges ez a hely? Komolyan nem tudom megmondani. Kétszer voltam itt, de mindkétszer úgy éreztem, hogy van valami mágikus és felszabadító anyag a levegőben. Látnivaló nem sok van, csak az érzés, hogy ott vagy Olaszország egyik csúcsában.

További Leuca kontent itt.

Leuca világítótorony

GALLIPOLI

Erről a városról akkor is a napfény jut eszembe, ha a második látogatáskor özönvíz szakadt ránk, és emiatt már megint nem tudtam normálisan felfedezni az egész centro storicót. Sajnos még mindig nem ismerem túlságosan Gallipolit, de amit eddig láttam belőle, az egy igazi nyári hangulatú, nagyon szerethető város.

További Gallipoli kontent itt.

Puglia látnivalók Gallipoli Pugliai városok

Nardò

Csak azért említem meg ezt a városkát, mert valószínűleg sehol nem fog senki beszélni róla. Közel volt az egyik, Santa Maria al Bagno-i szállásunkhoz, így bementünk egyet vacsorázni. Azonnal a szívembe lopta magát egyrészt a finom étellel, másrészt azzal, hogy semmi mással nem találkoztunk itt, csak a helyi élettel egy átlagos szombaton: két esküvővel, a téren iszogató bácsikkal, az étterem mellett heverésző kutyával. Az óvárosa elég helyes, bár picike, és én most teljesen odavagyok érte.

Puglia látnivalók Nardó

OSTUNI

A Valle d’Itriában (azon a részen, ahol a sok trulló is van) egymást érik a fehér városok, Ostuni talán a legismertebb és leglátogatottabb mind közül. Kellemesen el lehet veszni a hűvös sikátorokban, ahol mindig akad valami zöld növény, és ez a fehér-zöld kombó valami borzasztó stílusos, igazi urban jungle.

További Ostuni kontent itt.

Ostuni Ostuni

További Ostuni kontent itt.

LOCOROTONDO

A másik fehér város, de nem fogom őket hasonlítgatni egymáshoz (főleg, hogy a környéken van még egy rakat másik fehér város is). Ragyogóan tiszta, vakítóan fehér, rendezett, de mégsem steril, és amúgy teljesen kör alakú az óvárosa, ami – ha jó irányból közelítjük meg – már az útról is látszik.

Puglia látnivalók Locorotondo Puglia látnivalók Locorotondo Puglia látnivalók Locorotondo

CEGLIE MESSAPICA

Hupsz, még egy fehér város, csak nem nagyon ismerik. Egy helyi magyartól szereztünk róla tudomást, csak elég rosszkor, szieszta előtt kicsivel érkeztünk, úgyhogy semmi nem volt nyitva szinte, és dögmeleg volt, így nem nagyon tudtuk élvezni.

ALBEROBELLO

Én adtam még egy esélyt Alberobellónak, de többet tőlem már nem kap. Ha trullót akartok látni, az a környéken egy csomó helyen van, itt leginkább turistákat fogtok találni meg hűtőmágnes-hegyeket, illetve lehet trükközni, hogy úgy készíts fotót, hogy ne legyen rajta idegen ember… Semmi életszerű nincs ebben a skanzenben, hiába érdekes építészetileg.

Puglia látnivalók Alberobello Puglia látnivalók Alberobello

MATERA – Kitérő Basilicatába

Mivel egyszer már elég hosszan írtam Materáról, most csak egy kis kind remindert hagynék itt, hogy nem beszélhetek úgy Puglia látnivalóiról, hogy ne említeném meg Materát. Mágikus hely észbontó kilátásokkal és olyan atmoszférával, amit nem lehet körbeírni. Bár egy másik tartományhoz tartozik, Baritól nincs túl messze, és nagyon tudom ajánlani, hogy akár egy éjszakát is itt töltsetek, mert nem lehet egy-két óra alatt körbejárni, és ha csak ennyit szánnátok rá, tuti hiányérzetetek lesz, amikor távozni kell.

Két bevált szállás Materában:
Torretta ai Sassi – hihetetlenül szép kilátás, barlanglakásban berendezett szoba, kedves háziak
Loft291 – Modern, indusztriál stílusú teljes lakás, 4 embernek ideális, teljes komfort, szuper ízlés.
Mindkét szállás pár perc sétára van a centro storicótól, ebben az övezetben még épp lehet parkolni (és behajtani).

Puglia látnivalók Matera Puglia látnivalók Matera

Megennél mindent IS

Azt még nem döntöttem el, hogy Puglia vagy Nápoly gasztronómiai felhozatala hoz-e jobban lázba, de az biztos, hogy a csizma sarkában nem nehéz jókat enni. Rengeteg a halra alapozó étterem, ahol tökéletesen friss alapanyagokból kóstolhatunk nyers haltálakat, mindenféle grillezett csodát, tésztákat. Sok az újhullámos, rövid étlapos étterem, bisztró, inkább ezeket próbálgassátok, mint azokat, ahol nagyon nagy a választék. Lehet, hogy nem lesz angol nyelvű étlap, de mindenhol szívesen segítenek értelmezni az olasz kaják neveit.

A legjobb étterem, amit a salentói-félszigeten találtam (kétszer is teszteltem már, és WOW!) a Soul Food Torre dell’Orsóban. Pont nem számítanátok egy ilyen kis csöpp fürdővárosban egy ennyire lehengerlő ízélményre, de itt minden annyira egyben van, olyan egyszerűen nagyszerű, hogy azóta is komoly érv a “Miért lenne érdemes Salentóba költöznöm?” listámon. Maga a hely egyáltalán nem elegáns, strand után is simán beülhetsz, de amúgy ízléses és barátságos, olyan erőlköldésmentes. Ha a közelben jártok (és szeretitek a halat), ne hagyjátok ki, főleg ne a nyers halas előétel tálat.

Puglia látnivalók kaják

Érdemes rámenni a primitivóra, ha szeretitek a fini vörösborokat, csak jókat fogtunk ki belőle, mondjuk az itthoni, lidlis változatot még nem mertem megvenni. :D Itt is előszeretettel isznak valami likőrt az étkezés után, mi több helyen belefutottunk grátisz limoncellóba, kedvesek, na.

Puglia látnivalók

Ha bővebben szeretnétek olvasni Puglia gasztronómiájáról, lessétek meg az új kiadású Puglia útikönyvet, amelynek én írtam a gasztro szekcióját.

Hasznos infók

Mikor utazzunk Pugliába?

Úgy gondolom, hogy a május-június illetve a szeptember a legideálisabb egy pugliai utazáshoz. Ha szeretnéd elkerülni a tömeget, akkor a június még simán járható, a városokban nagyon kevés a turista, csak az olaszok használnak ki minden percet, hogy a strandon lehessenek, így a partok eléggé megtelnek, akár egy hétfői napon is. A tenger kellemesen langyos, az időjárás többnyire elviselhető, nincs még akkora kánikula. A július és főleg az augusztus a főszezon, ilyenkor valószínűleg szállást is nehezebben fogtok találni, mondjuk eleve nem ajánlom, hogy bárki is augusztusban látogasson Olaszországon belül bárhova. Bár a hideg hónapokban még nem voltam Pugliában, helyiek szerint ilyenkor teljesen meghal az élet még a legnépszerűbb városokban is, bezárnak az éttermek, kiürülnek az utcák, tehát ha februárban szeretnétek egy kis Olaszországot magatokba szívni, akkor inkább valamelyik nagyvárost válasszátok, pl. Nápolyt.

Puglia látnivalók Polignano strand

Odajutás és közlekedés

Jelenleg két egyszerű repülős opcióról tudok:
Wizzair: Budapest – Bari
Ryanair (Laudamotion): Bécs – Brindisi

Könnyű egyébként jó árú repjegyeket kifogni.

Információim szerint a tömegközlekedéssel sincs semmi baj, viszont egy csomó eldugott helyre nehéz így eljutni. Szerintem ez egy olyan régió, ahol abszolút van létjogosultsága az autóbérlésnek, hiszen rettentő sok a látványosság, szépség ebben a tartományban, és maga az autókázás is élmény lehet. A vezetési kultúrától nem kell félni, bele lehet rázódni hamar, nem annyira eszeveszettek az emberek, mint pl. Campaniában. Az autóbérlésről itt írtam többet. Ha mégis a tömegközlekedés mellett maradnátok, itt találtok több infót és élménybeszámolót.

Egyéb tudnivalók

A sziesztát nagyon komolyan veszik, az éttermek kb. délután 3 és este 8 között zárva vannak, kevés a kivétel. A délutáni melegben teljesen elnéptelenednek a városok, ez nem csak legenda. A legtöbb helyen a sziesztaidő alatt a parkolásért sem kell fizetni.

A felszolgálási díj szinte minden étteremben szerepel a számlán (coperto néven fut, és fejenként ~1,5 €), borravalót nem igazán várnak el, pár eurót persze lehet ott hagyni, de nem sértődnek meg, ha ez elmarad.

Puglia látnivalók Locorotondo

Ha kocsit béreltek, fontoljátok meg a teljes körű biztosítást. Nem olcsó, és hiába nem úgy vezetnek, mint az állatok, azért néha el tudnak bambulni. Nekünk is volt így kisebb balesetünk, jó volt, hogy nem kellett agyonaggódni magunkat miatta.

A Puglia útikönyv, amit már emlegettem a Hibernia Kiadónál jelent meg.

Ha maradt kérdésetek, olvassátok el a többi pugliás posztomat, vagy írjatok üzenetet, szívesen válaszolok.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Travel Journalt a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az újabb posztokról; további képekért pedig látogass el az Instagramomra!

Hozzászólás