Pugliai városok – Végre Polignano a Mare! – III. rész

Polignano a Mare Puglia

Nektek mi az első kép, ami beugrik Pugliáról? Amíg itthon álmodoztam erről a régióról, nekem folyton Polignano a Mare sziklákra épült házai és a köveket nyaldosó zöldeskék tenger lebegett a szemem előtt. Évekkel ezelőtt pedig, amikor azt sem tudtam, hogy létezik ilyen nevű település, csak annyit tudtam, hogy Pugliában van egy Bari nevű város, ahová olcsó a repülőjegy, amúgy meg furcsa tetejű, Olaszország-idegen kunyhókkal van tele a tartomány. Nyilván azóta tudom, hogy mindkettő csak egy kis szelete Pugliának, de valóban meghatározó képei ezek ennek a vidéknek, és ebben a posztban mindkettőről lesz szó.

Az utolsó két éjszakát Monopoliban töltöttük. Sokat vacilláltam, hogy itt vagy Polignano a Maréban foglaljak szállást, mindenki másról győzködött, de a megérzésemre hagyatkozva azért választottam Monopolit, mert talán egy fokkal kevésbé népszerű még a turisták körében, és bíztam benne, hogy valamivel autentikusabb élmény vár majd itt, nem beszélve arról, hogy az árak is alacsonyabbak. Torre dell’Orsóból indultunk ide, keresztüljöttünk a híres Valle d’Itrián, ahol két várost terveztem útba ejteni.

Ostuni, a(z egyik) fehér város

Nem tudom, vajon hány pugliai városra húzható rá a fehér jelző, az egész út során rengeteg fehér házzal találkoztam, Ostuni viszont egy tömény fehérségben maradt meg a fejemben, talán azért, mert itt nincs egy jellegzetes kontrasztszín a házak ablakain és ajtajain, mint ahogy például Monopoliban. Nem Ostuni az egyetlen hasonló látnivaló az Itria-völgyben, a közelben található Locorotondo, a kör alakú város illetve a valamivel nagyobb Martina Franca is, de mi most csak Ostunira szántunk időt.

Ostuni

Azzal kezdtük, hogy lesétáltunk az óvárosba, és azonnal magunkhoz vettünk némi tésztát egy gyorstésztázó helyen, a La Pastiasciuttában. Kis hungarocell tálkákban hozzák ki az orecchiettét meg a mindenféle típusú tésztát, aminek már a nevére sem emlékszem, (és ott is úgy kellett kiguglizni), teljesen random feltétekkel, én egy klasszik paradicsomos orecchiettét, a fiú pedig egy egészen magyaros hangulatú valamit evett hagymával, szalonnával meg csicseriborsópürével (ezt a pürét később láttuk boltban is árulni, ne hummuszt képzeljetek el, szinte alig van íze). Rém olcsó a hely, cserébe nincs mosdó, úgyhogy Ostuniról az az egyik lényeges emlékem, hogy rohadtul kell pisilnem.

Ostuni étterem

Ostuni is elég rendesen vonzza a turistákat, ki is használják ezt, azonban nem túl idegesítő módon. A kirakatban akad néhány kommersz étterem, de beljebb már jóval árnyaltabb a kínálat, és nem botlunk lépten-nyomon szuvenírekbe meg fényképes étlapokba. Ostuni egy olyan város, amit fel kell fedezni. Kacskaringós sikátorok szelik keresztbe az óvárost, aztán amikor már azt hinnéd, hogy eltévedtél, hirtelen ott vagy a szélén a magasban, és ellátsz egészen a tengerig.

Ostuni Ostuni Ostuni Ostuni Ostuni Ostuni

Tudom, hogy unalmas vagyok, de az van, hogy ide is nagyon szívesen visszajönnék. Nem töltöttünk itt hosszú időt, de ebben az esetben ennyi is elég volt ahhoz, hogy a bőröm alá másszon a város hangulata. A ki-tudja-hová-vezető utcák, a kedvenc színkombinációm (fehér és sötétzöld), a hűvös szél, a leglehetetlenebb helyeken felállított étterem-teraszok mind hozzájárultak ahhoz, hogy megszeressem Ostunit.

Alberobello

A város, ami minden must see-listán szerepel, amit mindenki csak ajánlani tud. Nem tudom, mikor jártam utoljára ennyire életidegen helyen, ahol szinte rázott a hideg attól, ami körülvett. Jó, esett. De egy kellemes helyen esőben is elsétálgatok, itt viszont annyira undorodtam a kirakat-városi “hangulattól”, attól, hogy szinte belemászok mások életterébe, aztán a főutca két oldalán húzódó szuveníres standoktól, hogy javasoltam, hogy most azonnal menjünk innen. Nagyjából 12 percig bírtam Alberobellóban.

Alberobello trullo Alberobello trullo Alberobello trullo

I trulli

Sosem értettem, hogy mit keresnek Olaszországban ezek a furcsa kunyhók. “Nem is illenek oda”, gondoltam még itthon, de akkor még nem láttam az olajfaligeteket, a vörös színű földet és a dombokat, amelyekből előbukkannak ezek a kúptetejű házikók, a trullók.
A legjobb élményeimet arról ismerem meg, hogy nem készül róluk kép. Ahogy arról sem, hogy a trullók földjén hajtunk keresztül és kezdek rájönni, hogy mennyire tökéletesen passzolnak az olasz tájba. Már csak ezért is ajánlom, hogy autóval vágjatok neki Pugliának, a kőkerítéssel határolt olajfaerdők között autózgatás óriási élmény volt nekem, bármennyire banálisan is hangzik.

Selva di Fasano Selva di Fasano Selva di Fasano Selva di Fasano Selva di Fasano

Az utolsó teljes napunk késő délutánját azzal töltöttük, hogy hangulatos dimbes-dombos utakon autózgattunk, bámultuk a tájat, a távolban helyenként felbukkanó tengert, aztán egyszer csak figyelmes lettem egy táblára, amelyen a Selva di Fasano név szerepelt. Nem tudtam, mi lehet az, de elindultunk arra. A tér minden dimenziójában olyan szögekben jöttek a kanyarok fel a hegyre, hogy örültünk, hogy nem jött szembe senki, aztán megérkeztünk egy ligetes, családi házas utcába, ahol trullo-villák és egy elhagyatottnak tűnő minaret várt minket. Meglehetősen elit hangulatú környék, ahol csend van és nyugalom, már-már pofátlanságnak éreztem belegyalogolni ebbe a koraesti idillbe. Nem tudom, hogy az itteni trullók mennyire autentikusak, viszont nekem ezerszer inkább ez, mint Alberobello.

Aztán megérkeztünk Monopoliba

Gyors szerelembe esés volt ez a város, főleg, hogy röviddel a megérkezésünk után már a Piazza Garibaldin (hol máshol?) találtam magam Aperol spritzet iszogatva. Azonnal otthon éreztem magam, és tudtam, hogy jól döntöttem, amikor Monopolit választottam bázisként.

Monopoli monopoli Monopoli Monopoli kikötő

Monopoli az a város, ahol a főtéren angolul szólnak hozzád az összes bárban és kávézóban, de közben, ahogy ott ücsörögsz a délutáni forgatagban, nem turistákat látsz, hanem a helyieket, ahogy élik az életüket, mennek haza a munkából, indulnak vacsorázni. A végére sem tudtam eldönteni, hogy ez most mennyire turistás város. Mintha rájuk lennének berendezkedve, de mégsem éreztem frusztrálónak a légkört ilyen szempontból.

Monopoli Monopoli Monopoli

A sajátos kék és türkizzöld spaletták teljesen levettek a lábamról, ennyire vagyok kiszámítható. De amúgy is egy aranyos, szimpatikus város, igaz, az óvárosból egyáltalán nem merészkedtünk ki, de bőven volt mit tekeregni az összevissza utcákon, és persze állandóan eltévedtünk.

Monopoli Monopoli Monopoli Monopoli

Nyilván itt is macskák mindenhol. Kedvencem a Garibaldi téri cica, akivel többször is találkoztunk, utolsó estén például a szállásunk bejárata előtt aludt.

Monopoli macska Monopoli macska Monopoli macska

Monopoli macska Monopoli macska Monopoli

A szállásunk tökéletes volt, egy teljes lakás volt a miénk a központban, kilátással az egyik öbölre, csónakokkal és a követ nyaldosó tengerrel. Saját erkély, hatalmas tetőterasz és gyönyörű, ízlésesen berendezett szobák, egyedül a fürdőszoba volt nagyon picike.

Monopoli szállás Monopoli szállás Monopoli szállás Monopoli szállás

Polignano a Mare, a libabőrös város

Szerintem mindenki látott már egy ehhez hasonló képet Polignano a Maréról:

Polignano a Mare

Az utazás előtt a fiúmnak is mutogattam pár fotót kedvcsinálásképpen, aztán amikor leparkoltunk ebben a városban, mondtam neki, hogy itt lesz majd egy jó kis szikla egy csomó házzal a tetején, ő pedig, hogy na végre, ezt eddig hiányolta, és azt hitte, már sosem jutunk el oda. Nekem valamiért nem voltak óriási elvárásaim a várossal szemben, nyilván épp a túlzott hype miatt, de azért végül csak akadt néhány libabőrös pillanatom.

Polignano a Mare viadukt Polignano a Mare strand

Az óváros eléggé hasonlít Monopoli óvárosára, később, itthon előfordult, hogy össze is kevertem a két helyen készült képeimet. A sejtéseim beigazolódtak, Polignano a Mare valóban turistásabb, nagyobb a tömeg, valahogy meg kéne tanulnom egyébként, hogy ez ne szegje a kedvemet. Végül egy hosszabb séta után találtunk egy kis téren egy aranyos kávézót, ahol szendvicseztünk meg Aperoloztunk meg söröztünk, volt ott egy Gaspare nevű angol bulldog is, mi meg imádjuk a kocsmaállatokat. Kivéve a legyeket. Említettem már, hogy milyen borzalmasan sok légy van Pugliában? Sirályt kábé kettő darabot láttunk az egész tartományban, légy viszont brutálisan sok volt, néha totálisan az őrületbe kergettek.

Polignano a Mare Polignano a Mare Polignano a Mare Polignano a Mare Polignano a Mare

Még magamnak is nehéz bevallani, hogy egy cseppet elérzékenyültem, amikor lemásztunk a part fölé magasodó fennsíkra, hogy szemből is megpillanthassuk végre a híres, sziklákra épült házakat, és egy csapat olasz gyerek a Volarét énekelte rettentő hamisan, szinte ordítva. Valamiért ehhez a dalhoz több hasonló, kissé banális élményem is kötődik, és igen, tudom, hogy ennél közhelyesebb olasz zene nem nagyon van, mégis, néhány emléknek köszönhetően nem tudok nem kötődni hozzá.

Polignano a Mare strand Polignano a Mare

Szóval Polignano a Mare jó. Változatos, izgalmas, egy csomó arca van; a hype nem véletlen.

Ennyi minden fért bele az utolsó két napunkba. Nem mondom, hogy ez a tempó az, amit a leginkább szeretek, amikor utazom, de nagyon sok helyre kíváncsi voltam, és egyszer ezt is ki kell próbálni. Örülök, hogy bevállaltuk az autóbérlést, nagy szabadságot adott, és így egy csomó eldugott helyre is eljuthattunk, például egy tengerpartra egy kaktuszokkal körülvett várhoz, ahol elénk futott egy csomó kutya és megugattak minket, egy olajfaligetbe, ahol vásároltunk helyi olajat meg tésztát meg aszalt paradicsomot, és kipróbálhattuk, milyen 120-szal átlépni a megengedett sebességhatárt (de psszt).

Hasznos infók:

Itt laktunk: Garibaldi Exclusive Apartments – Szép lakás, csodás kilátással, a legjobb helyen. Csendes, jól felszerelt, ingyenes parkoló is van a közelben.

Monopoliban a legjobbat az Il Punto Cardinaléban ettük, de nem igazán sikerült kifogni olyan kimagaslóan szuper éttermeket.

Az előző részek tartalmából:

Matera, az új kedvenc olasz városom
Pugliai városok – mini roadtrip Dél-Olaszországban I. rész
Pugliai városok – roadtrip a csizma sarkában – II. rész

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Travel Journalt a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az újabb posztokról; további képekért pedig látogass el az Instagramomra!

6 hozzászólás a következő bejegyzésen: “Pugliai városok – Végre Polignano a Mare! – III. rész

  1. Először is szokás szerint gyönyörűek a képeid, meg a leírások is persze, másodszor pedig hol vetted azt a csodaszép virágos szoknyát? :D

  2. Annyira gyönyörűek a képeid, és tök hasznos ez a bejegyzés. Régóta érdekelnek engem is ezek a városok, de úgy vettem észre, hogy idén mintha mindenki ide ment volna. Kapásból vagy 5 ismerősöm nyaralt itt Pugliában és környékén, ami fura, mert nincs ilyen év, hogy lenne valami teendencia a nyaralók között, de idén volt.

    1. Köszi! :) Tényleg ez volt most a tendencia? :) Én különben minden évben tapasztalok valami ilyesmit, pár éve Barcelona, most idén már nem is emlékszem, de mindig megállapítom, hogy van valami trend. :)

  3. Szia Kata, melyik várost ajánlanád bázisul? Mi is úgy tervezzük, hogy körbeautózzuk a Csizma sarkát. Melyik város lenne a legmegfelelőbb, hogy kiindulópont legyen, hogy szállást foglaljunk? Van vmi tipped? Én Otrantora, Gallipolira vagy Pescoluse-ra gondoltam. Te mit ajánlasz?
    Köszi! Üdv Gyöngyi

  4. Szia! Nem tudom, mekkora részt szeretnétek körbeautózni, ill. mennyi idő alatt, de ha nagyobbat és hosszabban, akkor lehet inkább azt javasolnám, hogy több bázisotok legyen, szerintem úgy a legkényelmesebb. Gallipoli jó választás, északabbra meg Monopoli vagy Polignano a Mare, esetleg valamelyik fehér város (Locorotondo, Ostuni).
    Pescoluse-ról még nem is hallottam, de látom most már, hogy hol van, az is jó ötlet, ha valami szép strand közelében kerestek szállást, én beiktattam 2 éjszakára egy ilyen helyet is (Torre dell’Orsót, Otranto közelében van). Amúgy van több Pugliás posztom is, nézd meg őket, hátha könnyebben döntesz! Meg írj nyugodtan emailt is, ha van még kérdésed! :)

Hozzászólás