Pugliai városok – mini roadtrip Dél-Olaszországban I. rész

Torre dell'Orso

A történetet ott folytatnám, hogy elhagytuk Materát. Egy ötnapos dél-olasz utazás első napján rögtön Basilicatába mentünk megnézni ezt a csodás várost, de erről a kalandról már meséltem. A második napon dél felé vettük az irányt, a következő szállásunk Torre dell’Orsóban volt. Mivel meglehetősen sok városban szétnéztünk az út nap során, úgy döntöttem, hogy minden napnak külön bejegyzést szánok. RENGETEG képem van (pont ezen a napon alig fotóztam, úgyhogy most inkább írok), és nem akarom, hogy az ujjatok elfáradjon a sok görgetésben :) Az első napunk Matera után főként az utazásról szólt, épphogy csak érintettünk egy-két várost, rajtuk kívül mesélek az autóbérlés buktatóiról és az dél-olasz vezetési élményről is ebben a posztban.

Indulás Materából Torre dell’Orsóba – Massafra és Lecce

Torre dell’Orsóról elsőre annyit, hogy egy tengerparti semmiextra városka, nulla építészettel vagy látnivalóval, viszont gyönyörű tengerpartok veszik körbe. Itt két éjszakára foglaltam szobát egy (teljesen korrekt) B&B-ben. Megnéztem előre pár lehetséges útvonalat (mindegyik kb. 2,5 órás), végül Taranto felé indultunk. Nem akartam bekavarni egy ekkora nagyvárosba, úgyhogy random ráböktem egy kisebbre a térképen, láttam, hogy van valami szép viaduktja, gondoltam, arra jó lesz, hogy igyunk valamit. Massafra egyébként a város neve, és amikor a későbbiekben majd a pugliai nyugalomról, rendezettségről beszélek, akkor nem erre a városra gondolok. A főtéren parkoltunk le, de őszintén, kicsit félve hagytuk ott az autót, engem meg úgy megbámultak a téren a férfiak, mintha egy zombiapokalipszis közepén én lennék az egyetlen élő ember. Gyorsan szereztünk vizet és redbullt (meg a fiúm vape-jébe likvidet!), aztán indultunk tovább délnek.

Massafra

Leccében álltunk meg legközelebb, ekkor már kicsit esőre állt. Próbáltuk belőni az óvárost, picit sétálgattunk, de sok minden nem maradt meg ebből a városból, csak a jegeskávé meg a piadina, ami természetesen tökéletes volt: cottóval, mozzarellával és rucolával töltve. Piadinával a kézben elindultunk, hogy picit körbesétáljunk a belvárosban, viszont a fejünk felett fekete felhők gyülekeztek, dörgött az ég, úgyhogy inkább bevágtuk magunkat az autóba, és az eső nagyjából ebben a pillanatban szakadt le. Biztosan érdemes elidőzni Leccében is, ami a Salentói-félsziget egyik legnagyobb városa, én eleve nem allokáltam rá időt eredetileg, kisvárosibb hangulatokra vágytam, nekünk most ennyi jutott ebből.

Lecce piadna

Torre dell’Orso – A Tökéletes Tengerpartok Városa

Ez a salentói kisváros jó kiindulópontnak tűnt egy dél-pugliai körtúrához, és arra gondoltam, hogy ha jó idő lesz, itt bizonyára élmény lesz csobbanni a türkizkék vízben, illetve néhány impozáns partszakasz is található a környéken, ami az Instagramon már sokszor szembejött velem. A várostól magától nem sokat vártam, így az utószezonban majdnem teljesen kihalt volt, képzeljétek el Csopakot az Adriai-tenger partján, ez Torre dell’Orso.

Torre dell'Orso

Az év legnagyobb viharában érkeztünk, a szállásadó lány szó szerint remegett a félelemtől, amit az égdörgés keltett benne. A vihar aztán elvonult, mi meg elindultunk, hogy pulcsiban és hosszú farmerben megnézzük azokat a szexi partokat, autóval pár percre volt mindegyik. A várostól északra (gyalog kb. 15 perc) található a Grotta della Poesia. Életem legnagyobb hibája, hogy nem fotóztam le, most lenne egy nagyszerű expectations vs. reality tartalom itt alább. Az elváráshoz katt ide, a valóság, így vihar után pedig egy, a pocsolyák miatt nem túl könnyen megközelíthető luk, az alján kb bokáig érő sáros vízzel. Inkább elindultunk a Torre dell’Orsótól délre található San’t Andreába, ekkor már alkonyodott, de még így is elég szépen mutattak ezek a sziklaboltívek, és a kevés fény ellenére derengett valami a víz türkizségéből is.

Torre dell'Orso

Végül az utolsó reggelünkön merészkedtünk bele teljesen a vízbe, hiába volt meglehetősen hideg a tenger, meg amúgy sem tombolt épp a kánikula, ezt az élményt nem hagyhattam ki. Soha nem jártam még ennyire szép tengerparton, ahol a homok ilyen puha és selymes, a víz pedig olyan tiszta és türkizesen csillogó, hogy ha nyakig benne vagy, akkor is látod a lábad. Ha vízicsibe lennék, biztos ide jönnék egy strandolós-napozós nyaralásra.

Torre dell'Orso Torre dell'Orso

Egyébként nem nagyon szeretek tengert fényképezni, ez látszik abból is, hogy összesen ennyi kép készült a Torre dell’Orso környéki partokról.

Mit lehet enni egy ilyen pici helyen?

SoulFood – Alig hittük el, hogy itt, a világ végén egy ilyen csodálatos éttermet találtunk. A B&B-s lány ajánlotta, sok a halétel, az étlap felét nem értettem, de végül mindketten tökéletesen választottunk. Egyszerre trendi, otthonos és elegáns a hely, semmi feszengés, csak finom, hihetetlenül jó minőségű alapanyagokból készült ételek, és olyan atmoszféra, hogy legszívesebben minden egyes nap ott vacsoráztam volna. Álmom, hogy egyszer Magyarországon is egyek egy olyan steaket, amit el lehet vágni vajazókéssel. A gyömbéres ricottatortáról és a tonhalsteakről nem is beszélve…

Dentoni – Cukrászda a “városközpontban”, ide szólt a reggelijegyünk, nagyjából 200 féle sütemény kapható, ebből egy darab volt sós. :D Én boldogan elvoltam a mindenféle pasticiottókkal, bár egyik nap konkrétan cukorsokkot kaptam a reggelitől.

Kisbolt a sarkon – A fiúnak kellett még reggeli a pici sós süti mellé, úgyhogy itt kétszer is bevásároltunk friss, helyben készült szendvicsekből, el nem tudom mondani, milyen mennyeiek voltak ezek az 1-2 eurós paninik.

Osteria Mesciu Chiapparu, Melendugno – A második esténken átmentünk Melendugnóba, a szomszédos faluba. Jót és rosszat is olvastunk erről a vendéglőről, igazából jó is volt a kaja meg nem is, egyáltalán nem professzionális, viszont jó a hangulat, baromi olcsó és tipikus házikosztot ehetsz. Illetve itt ittam szerintem életem legrosszabb olasz kávéját, valamiért mégis jó emlékek fűződnek ehhez a helyhez.

Antipasti Torre dell'Orso

(Egyébként a kajafényképezést sem vittem túlzásba, utálom elővenni a telefonom, és nekiállni fotózgatni az ételeket, amiket elém raknak.)

Autós, közlekedős kontent következik

Nem tudom, hogy kezdjük-e megszokni az olasz közlekedési kultúrát, vagy Pugliában tényleg nem annyira rémes a helyzet, de úgy tűnt, egészen normálisan vezetnek az emberek. A városokban mindig van egy kis fennakadás, de lényegesen nyugodtabb és biztonságosabb a közlekedés, mint például Nápolyban vagy Szicíliában. Nem volt még csak balesetközeli élményünk sem, és bár az utak nincsenek kifogástalan állapotban, az tök jó, hogy elég sok helyen vezet autópálya-szerű képződmény két nagyobb város között, ezek pedig nem fizetősek (legalábbis rohadtul remélem :D).

Általában a Waze-zel terveztettük az útvonalainkat, a Google Maps navigációját akkor vetettük be, amikor nem akartunk autópályázni (a nem fizetős autópályák kilövésére a Waze-ben nem találtam lehetőséget, viszont szívesebben tekeregtünk a kanyargós, elhagyatottabb utakon).

Puglia vezetés

A legfurcsább az volt, hogy hihetetlen sebességkorlátozások vannak mindenhol. A kétszer kétsávos utakon legtöbb esetben 80-90-nel lehet haladni, a kisebb utakon néha még ötvennel se. Rendőrt mondjuk sehol sem láttunk, a traffipaxról értesít a Waze illetve az útjelző táblák is, mi nem nagyon foglalkoztunk az előírt sebességhatárokkal, és ahogy elnéztem, a helyiek sem.

Biztos benne van a nyaralás adta szabadságérzés meg a kezes kis BMW, de nagyon szerettem Pugliában vezetni. Még sosem vezettünk korábban Olaszországban (és itthon is csak pár hónapja kezdtük), de az első élmény szuperpozitív, nekem tetszik, hogy a szabályok hm, rugalmasak, mégis biztonságos, olyan flottul, olajozottan működik az egész. A legjobb a tengerparti szakasz volt Otranto és Leuca között, sok szerpentin, magasság, gyönyörű tenger, a kedvenc olasz számaim… ez az egyik legszebb emlékem az útról.

Az autóbérlésről ennyit mondanék: szívás

Rengeteg pénzbe kerül, főleg, ha automata kocsit akarsz. Mi a Europcarnál béreltünk aWizzair foglalórendszerén keresztül a Rentalcars foglalórendszerében. Azért ezt a társaságot választottam, mert a Wizzaires rendszerben náluk volt egyedül feltüntetve, hogy debit cardot is elfogadnak. Spoiler alert: a helyszínen nem fogadták el. Hatalmas mázli, hogy az én kártyám afféle hitelkártya, csak épp hitelkeret nincs rajta (de ezt nem kell senkinek tudnia), és éppen annyi pénz volt rajta, amennyit zárolni akartak rajta. Hazaérkezésem után zároltak még egy összeget, ment az üzengetés a bankkal… agyrém az egész.

A másik tanulság: ne a neten köss teljeskörű biztosítást! A Europcar ezt nem fogadta el, legalábbis azt mondták, hogy ha valami történik a kocsival, akkor ők mindenképp le fogják tőlem vonni a kárnak megfelelő összeget, aztán nekem kell lezongorázni majd a Rentalcarsszal. Miután a napunk eleve egy romhalmaz volt addigra, úgy döntöttem, kifizetem újra, akkor már semmi nem érdekelt…

A harmadik tanulság: legközelebb nem fogok plusz egy sofőrért fizetni. Vezettünk mindketten, de nem látom magam előtt az élethelyzetet, amikor Dél-Olaszországban megállít egy rendőr, és követeli tőlem a papírt, ami igazolja, hogy vezethetem a kocsit.

Hogy valami pozitívumot is említsek: egy tökéletes állapotban levő, fiatal és nagyon kezes 2-es dízel BMW-t kaptunk, ami rettentő keveset fogyasztott, kb 50 literből mentünk 880 km-t.

A következő bejegyzésben elviszlek titeket a csizma legsarkába, és megmutatok néhány várost, amit útközben láttunk, ebben már sokkal-sokkal több kép lesz, és megpróbálok kevesebbet szövegelni.

Ha még nem láttad a beszámolót Materáról, itt elolvashatod.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Travel Journalt a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az újabb posztokról; további képekért pedig látogass el az Instagramomra!

Hozzászólás