Porto, a tökéletes hosszú hétvégés város

porto látnivalók

Próbáltam visszapörgetni az emlékeimet, hogy mikor jártam utoljára olyan országban, ahol korábban soha, és arra jutottam, hogy több mint tíz éve. Az, hogy Portugáliába utazzunk, egészen spontán ötlet volt, korábban nem igazán szerepelt a radaromon ez az ország, de a repjegyek között kutakodva szembejött Porto, és mostanában úgyis Portugália folyik mindenhonnan, szóval mi is beneveztünk egy körre.

Porto látnivalók

A 237 ezres Portót megszavazták 2017 legjobb európai úticéljának. Ez eléggé meglátszott a turisták mennyiségén, esténként a lehetetlennel volt határos helyet találni a Ribeira éttermeiben, és a város bármely pontján turistákba botlott az ember. Valahogy annyira nem volt zavaró a sok-sok ember, talán minden idelátogatónak sikerült kellően lelassulni ehhez a városhoz. Mert ez egy lassú város.
Porto csupa domb és völgy, érdemes felkészülni arra, hogy a térképen egymáshoz közel eső pontok és látnivalók sokszor masszív felfelé gyaloglással érhetőek el, tömegközlekedés pedig általában épp a legközpontibb részen nincsen.

Szép kilátások

Porto domborzati adottságainak köszönhetően rettentő impozáns kilátások nyílnak a legváratlanabb pontokról, meg persze a nyilvánvaló helyekről is. Ami kihagyhatatlan, az a Dom Luís híd felső szintje, ahol a gyalogosokon kívül csak a metróvillamos jár. Kicsit bizarr módon vonzódom a monumentális hidakhoz, hát abból itt akad bőven.

porto portugal porto látnivalók porto látnivalók

Ha már felküzdötted magad a híd felső szintjéig, valószínű elhaladtál a katedrális (Sé do Porto) mellett, ami a domb legtetején helyezkedik el, és az előtte elnyúló térről bepillanthatsz a kedves kis utcákba.

porto látnivalók porto látnivalók

A híd túloldalán pedig – szintén egy még nagyobb magaslaton (nahát!) ott a Serra do Pilar kolostor, ahonnan egy újabb perspektívából tekinthetünk le a városra.

porto portugal

Ha erről az oldalról elindulsz visszafelé a hídon a Ribeira felé, jobb oldalt szemben látni fogsz egy kupac házat a meredek domboldalban, közöttük egy lépcső vezet le. Romos, elhagyatott épületek vannak erre, valószínűleg kevesen laknak ebben a pár szűk utcában, a felettük elhaladó híd borzasztó hangos lehet.

porto látnivalók porto látnivalók porto látnivalók

Vissza a magaslatokhoz: a város egyik legmagasabb pontja – és a turistakalauzok szerint fontos látnivalója – feltehetőleg a Torre dos Clérigos teteje, ahová emlékeim szerint 4 euró a belépő, és rettenetesen sokan voltak, alig bírtunk lejönni, mert az emberek nem bírták felfogni, hogy amíg nem megy le kellő mennyiségű ember, addig ők sem tudnak felmenni. Szerintem ez a hely kihagyható, kivéve ha épp nagyon nincs szezon.

porto látnivalók

A kedvenc délutáni sétám

A késő délután a kedvenc napszakom, ehhez a néhány órához kapcsolódnak a legkedvesebb utazós (és nem utazós) emlékeim. Egy kései halas ebéd után elindultunk, most a szállásunktól a másik irányba nyugat felé a Rua Nova da Alfandegán, az 1-es villamos sínje mentén. Pro tipp fotósoknak: az út magasabban visz, mint ahol a házak állnak, úgyhogy innen könnyű rém egyenes képeket lőni, ráadásul tök fotogén, kissé romos épületek szegélyezik itt a partot.

porto látnivalók porto portugal porto látnivalók porto látnivalók porto látnivalók

Később megindultunk egy lépcsőn felfelé, a Palácio das Sereias felé (gőzöm nincs, mi ez az épület, csak próbálom belőni az útvonalat), és jó sok felfelé gyaloglás meg kanyargás után a Jardim da Cordoaira északnyugati csücskénél lyukadtunk ki, ami így a késődélutáni napfényben extrán hangulatosnak tűnt. Itt valahol ittunk egy sört meg egy Capirinhát, és sétáltunk tovább, nem is túl sokáig, mert megtaláltuk a kedvenc helyünket egy ház tetején elterülő füves területen, közvetlenül a Torre dos Clérigos mellett.

Porto látnivalók Porto portugal

Nem sokáig gondolkoztunk, hogy leüljünk-e egy sörre meg egy borra, fogtunk két ládabútort, odahúztuk a fűbe és többé fel sem akartunk kelni. Egyetlen szépséghibája van a helynek: nincs mosdó, úgyhogy előbb-utóbb muszáj volt elindulni, de ide másnap is visszatértünk még.

porto látnivalók porto látnivalók porto látnivalók

Ez a környék lett a kedvenc városrészem, a Vitória, ami lazább, kevésbé turistás, amolyan bulinegyednek tűnik, de nappal is nagyon hangulatos.

Naplemente és kavicsok – az óceán

Muszáj volt belegázolnom valahol az óceánba, és Foz a legelérhetőbb Porto belvárosából. Konkrétan a házunk elől indul az 1-es nosztalgiavillamos (3€), amely a Douro folyó partján visz ki a partra. Itt Fozban teljesen más a hangulat: még nagyobb nyugi van, mindenfelé pálmafák, meg az egész településnek nyaralásillata van. Biztos vagyok benne, hogy vannak sokkal szebb óceánpartok is a környéken (délen meg aztán végképp), de nekem ez is pont megfelelt arra, hogy megnézzem a naplementét egy porto tónico mellett.

Porto látnivalók Porto látnivalók Porto óceán Porto Foz Portugal Porto Foz látnivalók

A part – bár távolról homokosnak tűnik -, valójában apró kavicsos, úgyhogy egyáltalán nem volt olyan glamúros élmény végigsétálni rajta, de gyűjtöttem kavicsokat, csigákat meg térdig megfürödtem a 17 fokos vízben, ki tudja, mikor kerülök újra óceán mellé. És igen, a szandálomon az a nagy kosz az egy rakat kavics.

Porto látnivalók óceán Porto látnivaló Porto látnivalók

Amúgy, ha pálmafa van, minden oké. Biztos valami gyerekkori berögződés, de ha meglátok egy pálmafát, elönt a nyugalom és a boldogság, meg a tudat, hogy nyár van. Akár február közepén is.

Gasztro rovat

A top befutó portói specialitás nálam egyértelműen a porto tónico, azaz a tonikkal felöntött rozé vagy fehérbor. Valami mást is tettek bele mindig, de nem tudtam belőni, hogy mit, a legjobb mondjuk a fahéjrudas-rozmaringos verzió volt. Ezt a Botequim Nostalgic nevű folyóparti helyen ittam, ahol iszonyat finom volt mindenféle ital, teljesen átértékeltem például azt is, amit eddig a sangriáról gondoltam.

Porto Botequim Porto ételek

A helyi alapkaja itt a tőkehal meg a polip, mindegyikkel tettünk 1-1 kísérletet, a polip még oké volt, valami olívás-pritaminpaprikás cuccban marinálva hozták oda, viszont a tőkehalat nem lehet úgy felturbózni, hogy bármi íze is legyen. Rettenetes volt, még most is megborzongok, ha eszembe jut (meg sem örökítettem). Az egyik étteremben kérdeztem a pincért, hogy melyik halat ajánlja, és a tőkehal még csak véletlenül sem került szóba, úgyhogy egy aranydurbinccsal is bepróbálkoztam, nagyjából finom is volt, de hanyatt nem estem.

Porto ételek - polip Porto aranydurbincs

A legjobb tengeri herkentyűs (és egyáltalán bármilyen) gasztroélményünk a Bacalhau (magyarul tőkehal :D) nevű étteremben történt, iszonyú jól főznek itt, és ez tőlem elég nagy bók. Bármit ettem, olyan ízletes és különleges volt, itt is többször jártunk. A legviccesebb a tőkehalcsipsz volt, de a “shrimp porridge”, vagyis egy kenyérmártásos rákos egytálétel is elég izgalmas!

Porto tonico Porto ételek

Az árak a következőképpen alakulnak: a parti nyüzsis részen egy főétel itthoni árszínvonalon kapható. 13 euróért ettem isteni borjústeaket, ez itthon is ekörül mozog, míg mondjuk Ausztriában a duplája. Az italok viszont európai szintű árakon kaphatóak itt a Ribeira negyedben, a porto tónico 5-6 euró, a sör 4-5. A meglepetés akkor ért minket, amikor bementünk a Vitória negyedbe, ez is elég pezsgős, sok az étterem, éjszakai hely. Egy fancy cukrászdában ettem egy Pastel de Natát (a képen), mellé nagy tejeskávé, a fiúnak meg sör. 3,5 eurót fizettünk. Vannak különbségek.

Porto pastel de nata

Ettünk jókat, de nem ájultam el a portugál konyha azon szeletétől, amit sikerült kipróbálnom. A portói borokkal is kísérleteztem, túl bonyolult nekem a rendszer ahhoz, hogy átlássam, eleve kétféle fehér és kétféle vörösboruk van, mindegyikből ittam szárazat is, édeset is (utóbbi elég gyakori), én igazából elvoltam azzal, amit kaptam. Egyszer libegőztünk egyet a Gaia negyedben (Dom Luis híd tetejétől indul lefele), a belépővel be tudtunk ugrani egy kóstolóra az egyik borospincébe, de mivel kettőnk közül csak én vagyok borkedvelő, ezt nem igazán erőltettem ezen az egy alkalmon kívül.

Porto borospince Portói bor

Porto és Katacita

Amit most leírok, az valószínű annak az eredménye, hogy egy csomó csúcsszuper helyen jártam már, és még véletlenül sem szeretném, ha úgy jönne le ez a következő pár sor, hogy én panaszkodom, vagy hogy semmi nem jó nekem. Az egész ottlétem alatt azon gondolkoztam, hogy 1) hova tegyem ezt az országot meg Portót, 2) mi hiányzik nekem innen. Az első kérdést hangosan is feltettem, és a fiúm azt kérdezte, hogy miért kéne bárhová tenni? Tök igaza van, de az ember önkéntelenül is hasonlítgat, egyrészt a prekoncepciókkal, másrészt a korábbi tapasztalatokkal, élményekkel. Evidens, hogy Portugáliát azokkal a déli országokkal vetettem össze, ahol már jártam, pedig ennek semmi értelme. Portugália nem Spanyolország, még csak távolról sem hasonlítanak.

Porto látnivalók

Az ország többi területéről nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy a portóiakban nincs meg az a mediterrán temperamentum, ami a spanyolokban és az olaszokban igen, és ezt nem negatívumként hozom fel, egyszerűen csak tény. Nyugodt, nem túl hangos emberek élnek ebben a városban, emlékszem, mennyire furcsa volt az első este a folyóparton, a belvárosban, és csend volt, csak a kések-villák koccanását lehetett hallani a tányérokon. A közlekedési kultúrájuk is teljesen baráti, a meredek utcákon is ügyesen és életveszélyes manőverek nélkül vezetgetnek.

Mintha az óceáni levegő kifújná az emberekből azt a vérmérsékletet, ami a többi mediterrán nép sajátja. Nem hűvösek, csak jóval nyugodtabbak és lassabbak.

Porto látnivalók

Kellemes pár napot töltöttünk itt (mellesleg 4 helyett akár 3 is elég lett volna), de tudom, milyen az, amikor minden sejtemben érzem egy város hangulatát, és ez most nem történt meg. Hiányoztak a “hűha”-pillanatok, de nem lehet minden szerelem! Annyi városba, szigetbe, tengerpartba, utcába beleszerettem már, előbb-utóbb bele kellett futnom egy helybe, ami nem tud úgy elkapni. És az is biztos, hogy a szívemben csak egy mediterrán országnak van helye. A fiúm szerint “Az a baj, hogy a te szívedben csak egy mediterrán országnak van helye”. :D Ok.

Kinek lesz jó Porto?

  • Aki bírja a nagy sétákat hegyre föl, hegyről le, és élvezi a városnézést.
  • Aki kedveli a mediterrán hangulatot, de nem rajong a temperamentumos, harsány és kissé szétszórt déliekért.
  • Aki odavan a polipért és a tőkehalért. (Most komolyan, van olyan ember a földön, aki odavan a tőkehalért??)
  • Aki szeretne egy hosszú hétvégés citybreaket egy olyan városban, amit be lehet járni 1-2 nap alatt.
  • Aki úgy érzi, képtelen ellenállni a kívül-csempés házaknak.

Porto Portugal

Hasznos dolgok – utazás, szállás, egyebek

Mi a Wizzairrel utaztunk Budapestről, az út egy kicsivel hosszabb mint 3 óra, és egy óra az időeltolódás. A reptérről jár metróvillamos a belvárosba, de Portugáliában még elérhető az Uber is, mi ezt használtuk, amikor nagyobb távokat kellett megtenni (mellesleg életemben először ubereztem és imádom), a repülőtér-Ribeira negyed táv 15-17 euró volt.

A városban tehát van metró, ami néha átvedlik villamossá, meg vannak parasztvakítós járművek is: libegő, sikló, de be lehet fizetni egy motorcsónakos driftelgetésre, helikoptertúrára. Szerintem gyalog lehet a legkönnyebben eljutni A-ból B-be, legalábbis arról a környékről, amerre mi laktunk, az óceánpartra pedig ki lehet mászni az 1-es villamossal.

A szállást az Airbnb-n foglaltuk, a ház a folyóparton áll, a szobánk pedig a folyóra nézett és óriááási nagy volt, meg baromi ízlésesen volt berendezve. Nagy kánikulában azért egy kicsit lehet, hogy szívás, mert ha kinyitod az ablakot, iszonyatosan hangos a kinti forgalom, de most simán elvoltunk csukott ajtókkal és sötétítőkkel. Minden karnyújtásnyira volt innen: a ház alatti kávézóban reggeliztünk (Tram), a bejárattal szemben levő étteremben is ettünk egyszer, a folyóparti móka pedig kb. két perc sétára volt, de a Vitória negyed is elérhető egy 10-15 perces (felfelé) sétával.

Porto Innvict Porto Innvict

Porto tökéletesen alkalmas egy hosszú hétvégés citybreakre, a látnivalók pár nap alatt bejárhatók, és az ember nem érzi úgy az utazás végén, hogy kihagyott valamit. A közelben ott az óceán, strandolni is lehet, meg ott van Braga is egészen közel. Mi most nem nagyon akartunk sokat utazni a környéken, főleg egyik városból a másikba. A Douro völgye pedig valószínűleg megér egy külön utazást, bormániások előnyben.

Most úgy érzem, eleget kaptam Portugáliából, de nem tartom kizártnak, hogy egyszer csak úgy kelek fel, hogy irány újra ez az ország! Lisszabon és a déli csücsök, Algarve biztosan egy külön világ csodás partokkal, úgyhogy simán lehet, hogy még visszatérek.

13 hozzászólás a következő bejegyzésen: “Porto, a tökéletes hosszú hétvégés város

  1. Tudod, azt szeretem a beszámolóidban, hogy tudsz objektív lenni, nem esel rögtön szerelembe és nem magasztalsz fel olyan helyeket, amik esetleg nem rabolják el maradéktalanul a szíved. :) Azért a képeid alapján ide is boldogan foglalnék repjegyet. :)

    Szuper beszámoló lett, nagyon tetszett! A képek szokás szerint baromi jók, hangulatosak, nagyon sokat hozzátesznek az élményhez. :) Kíváncsi leszek a következő úticélotokra. :)

    1. Örülök, ha ez pozitívum, senkinek a kedvét nem akarom elvenni, főleg, hogy jelen esetben teljesen szubjektív szempontok miatt alakult így az egész, meg sem tudom magyarázni igazán.
      Amúgy nagyon fotogén város, tele különleges épületekkel, szemkápráztató panorámákkal, szóval nincs okom panaszkodni.

      Hát, arra én is. :D

      1. Épp ezért meggyőző a posztod. :) Hát az Instán közzétett képeid után ez nem volt kérdés, hogy mennyire fotogén. :D Azért legalább ezt is lehúzhatod a bakancslistáról. :) Úgy tűnik, még mindig Velence az örök szerelmed. :))

  2. Engem kilóra megvettél ezzel a poszttal, imádom a citybreak-nyaralásokat! A leírás alapján Porto pont nekem való, ráadásul az egyik barátnőm itt volt Erasmuson, és imádta. Lehet, hogy ősszel bejátsszuk :)

    1. Haha, akkor szerencsére nem jött át annyira, hogy nem ez volt életem legjobb utazása. :) Ha nem csak egy szimpla városnézős nyaralást szeretnél, esetleg nézz körül, hogy a környéken merre lehet még barangolni. Mindenesetre előre is jó utat, remélem szeretni fogod! :)

  3. Én is tervezem Portót, bár így az írásodat olvasva lehet nem a legjobb úticél.Én már többször jártam Portugáliában és imádom. Lisszabonból Algarve tartomány végig (az ott egy csodahely), Cascais-Estoril egy álom szerintem és Sintra is gyönyörű:)Ha nagyon jó áron elcsípek repjegyet megyünk, ha nem, kimarad.Én úgyis tavasszal-ősszel szeretek utazni,akkor hátha kisebb mennyiségű ott is a turista:)

    1. Facebookon már válaszoltam, de köszi itt is a hozzászólást! :) Algarvébe (ba?:) szeretnék majd elmenni előbb-utóbb!

  4. Nézem a képeidet, és bár szokás szerint szuperek, valahogy Porto így engem sem fogott meg magának. Nem tudom megmagyarázni, de a leírásod és a képek alapján is fura város.
    Azért Portugália fent van a bakancslistán, de szerintem inkább Lisszabon játszana nálam. De előbb még Olaszország és Spanyolország a cél. :)

    1. Van ilyen is, az a jó, ha az ember rájön, mielőtt odamenne. :) Dél-Portugália valószínűleg teljesen más, és hát Olaszország meg Spanyolország végképp, meg szerintem nagyobb fun mindkét hely. :)

  5. Nagyon jó poszt lett! A fotóid és a leírásod alapján tényleg hiányzik belőle a megszokott mediterrán hangulat. Az igazit, én mindig Szicíliával és Szirakuzával azonosítom :) Ettől függetlenül, marad úticél, bár szeretnék egy kicsit hosszabb ideig maradni, hogy több várost is megnézhessek. Persze lehet, végül többszöri út lesz ez nekünk is.

    1. Köszi! :) Hát amúgy jó kérdés, hogy melyik az “igazi”, de szerintem a legtöbben a vad temperamentummal azonosítjuk a mediterrán embereket. :) Dél szerintem jobb lehet, Algarvéba ellátogatnék pl., Lisszabont is nagyon dicsérik.

  6. Szia! Mi most megyünk. A libegő, ahol boros kupont adták, az pontosan hol volt? A város déli felén a borospincéknél? Mert szeretnénk borkóstolóra menni, de még agyalok, hogy hol és hogyan…

    1. Szia! A libegő a Dom Luis híd felső részének a déli oldalától indul (nem lehet nem megtalálni, ha átmész a hídon, jobbra egy nagy modern komplexum), és onnan megy lefelé a pincékhez, de küldök street view linket: http://bit.ly/2sIaYhH (ott az a szürke lapos cucc az jobb oldalt:)). Már nem emlékszem, melyik pincében lehetett vele kóstolni, de csak egy kis korty bor volt igazából, szóval nem akkora deal. :) Amúgy ott a környék lent tele van pincékkel, kb. bármelyikbe bemehetsz, hogy akkor mennél kóstolni, meg a libegős kóstoló helyen is volt még egy csomó féle bor.

Hozzászólás