Nápoly és környéke – 8 dolog, ami a leginkább megmaradt bennem

Nápoly

30-nak lenni nem olyan szörnyű, csak tudni kell ünnepelni. Egy éve tervezem, hogy egy pár fokkal melegebb helyen szeretném tartani a kerek szülinapomat, és mivel a trópusokra továbbra sem vágyom, Olaszország meg a legkedvencebb országom, nyilvánvaló volt, hogy a csizmaszerű félszigeten kell körülnéznem. Nápoly és környéke pont ideálisnak tűnt egy téli látogatásra, így öt napot töltöttünk Campania fővárosában.

Nápolyban tavasz volt, el sem tudom mondani, mennyire felszabadító érzés egy hónapnyi mínuszokban fagyoskodás után kiszabadulni a télből, bőrdzsekiben flangálni és este hangulatos teraszokon szürcsölni az Aperol spritzet. A helyieken látszott, hogy azért ők még mindig nagyon fáznak, pedig korábban náluk is volt nulla fok közelében a hőmérséklet. Ebben az időszakban turistával csak elvétve találkoztunk, hülyén is éreztem magam fényképezőgéppel a nyakamban, úgyhogy ezt csak hellyel-közzel vettem elő, pedig látnivalók akadtak bőven.

A közlekedés egy külön organizmus

Nem is tudom, ki fogalmazott így a napokban, utólag is bocsi, hogy elloptam ezt a kifejezést, de borzasztóan találó! A reptérről a szállásig taxival jutottunk el (az autó pedig mi más lett volna, mint egy Fiat Multipla), és úgy éreztem, hogy az út során bármelyik pillanatban meghalhatott volna valaki. Szicíliában már találkoztam a dél-olasz közlekedés sajátosságaival, de ezeken a szűk, forgalmas és járda nélküli utcákon új értelmet nyert az egész. Egyik nap betévedtünk gyalog a spanyol negyed lankás és keskeny utcáiba, ahol egyszerre érkezik két irányból az autó, a motorino és persze a gyalogosok, na itt igazi skill életben maradni. Semmi pénzért nem vezetnék itt, viszont gyalogosként hamar meg lehet szokni ezt a szabálynélküliséget, ami valami különös oknál fogva olajozottan működik.

Nápoly utcái Nápolyi utcák Nápoly tömeg

Nápoly este

Sötétben érkeztünk, úgyhogy miután lepakoltunk, megindultunk a nyüzsgő utcákon, hogy táplálékhoz jussunk és beszívhassuk a tavaszi levegőt. Ami a belvárosban nyilván a robogók motorgőze miatt kevésbé volt érzékelhető, nem is bírnám ezt minden nap, de erre a pár napra még ezt is hajlandó voltam elfogadni (meg hogy szinte mindenki dohányzik). Már az első esténken éreztem, hogy szeretni fogom ezt a várost, élettel teli a belváros, dugig vannak a terek emberekkel, de még a tűréshatáromon belüli a tömeg.

Nápoly este

Nápoly éjszaka

Siklóval a várba!

Nápolyban olyan hirtelen tudnak kiemelkedni a földből oltári magas dombok, hogy kénytelenek voltak a funicolarét (siklót) beépíteni a tömegközlekedésükbe. A Montesanto állomáson szálltunk fel (1,5 euró a 90 perces jegy minden nápolyi tömegközlekedési eszközre), és két megálló múlva már a hegytetőn sétáltunk a Castel Sant’Elmo felé. A várból csodás kilátás nyílik egész Nápolyra, egy csomó látnivalóra, a Vezúvra és a környező szigetekre, ha kigyönyörködtük magunkat, akkor meg le lehet sétálni a városba a Pedamentina a San Martinón. Feburárban narancsszezon van, így bármerre mentünk, narancstól roskadozó fákba botlottunk, nyilván ez is jót tett a hideg- és télutáló lelkemnek.

nápoly látnivalók nápoly látnivalók nápoly látnivalók nápoly látnivalók Nápoly, Castel Sant'Elmo Nápoly Castel San't Elmo sétány

Ettünk is

A nápolyi ételekről csupa jó maradt meg bennem, de ez azért nagyrészt annak is köszönhető, hogy olyan kajákat ettünk, amiket szeretünk, és nagy ívben elkerültük az olajban sült bármit, amit egyébként mindenhol lehet kapni az utcai büfétől kezdve az éttermekig, ahol főleg előételként szervírozzák a frittókat. Annyira odavannak ezért a technikáért, hogy van olajban sült pizzájuk is – pizza fritta -, ezt már az első esténken megkóstoltuk, és igazából sokkal kevésbé nehéz, mint amire számítottam, a tészta nagyon vékony, ám a töltelék (ricotta, sajt, sonka meg valami szalonnaszerű nem túl finom cucc) nem nyűgözött le. Maradjunk a negatívumoknál: a tipikus nápolyi édességek, a sfogliatelle és a babà szerintem egyszerűen túlhájpolt édes tészták, a babà nekem egyenesen rémes, pedig töltött mini verziót is kóstoltam, ott a töltelék kicsit ellensúlyozta a rumos-cukros levet, amelybe a tésztát beáztatják.

nápoly látnivalók

Di Matteo étlap

Viszont! Térjünk vissza a pizzához, mert mégiscsak Nápoly a szülőhelye ennek a remek ételnek. Több helyen teszteltük, én végül abban maradtam magammal, hogy a híresztelés igaz, miszerint a mezei margherita a legtökéletesebb mind közül. Ettük sokféle feltéttel, mind mennyei volt, de a margherita csodálatos egyszerűségét nem lehetett felülmúlni még öklömnyi mozzarellákkal és valódi tejszínes alapokkal sem. Kedvencem a Di Matteo, ahol a kiszolgálás és az egyéb körítés színvonala a nullához konvergál, de van valami szép ebben a puritánságban. A Donnasofiában is finomat ettünk, és a Locanda del Grifóban is, mind a kétszer. Ezek mind a Via Tribunalin, a belváros szívében találhatóak, érdemes ezen és az eggyel alatta fekvő utcán meg a közöttük futó sikátorokban ennivaló után nézni, szerintem ez a környék a legjobb erre a célra. A basic pizzák elég olcsók: 3-5 euróba kerülnek és meglehetősen nagyok, a szélük vastag, a közepük puha és papírvékony, az aljuk pedig égett. Minden más étel és ital az átlagos olasz áraknak megfelelő, tészták 8-15 eurókért, főételek valamivel többért kaphatóak.

nápoly látnivalók

Ha már tészta, ki kell emelnem a Tandem Ragú nevű éttermet (kicsi, úgyhogy érdemes foglalni), ahol a világ legfinomabb ragús tésztáját ettem, amit soha az életben nem fogok elfelejteni. Szinte csak hússzószos ételek kaphatóak itt különböző kivitelben, például olyat is lehet, hogy kérsz egy tál ragút meg mellé kenyeret és szépen kitunkolod. Desszertnek egy tálka ricottát ettem mézzel és mandulával, különös, hogy ezek a nemesen egyszerű ételek mennyire le tudnak venni a lábamról. Sok helyen egyébként a limoncello számít desszertnek, jól is esik a pizza után.

Piazza Bellini

A legtutibb hely az egész városban, és nekem sikerült épp itt szállást foglalni (The Bellini House)! A Via Tribunali kb. szó szerint egy köpésre van a rengeteg éttermével, és szerintem ez a központi bulinegyed is, sokan iszogatnak errefelé az utcán, és a Piazza Bellini is tele van egyetemi kávézókkal, bárokkal. Főleg a tér belső, keleti oldalán érdemes körülnézni, az egyik helyen igazi nápolyi (mi más…) kávét kaptam kotyogóban tálalva! Jó olasz szokás szerint mindig hoztak rágcsálnivalókat az ital mellé, én általában az Aperol spritz mellett tettem le a voksom. Imádtam, hogy este, 30 méterre a szállásunktól iszogathatunk egy teraszon, ami tele van élettel, de mégis olyan nyugis meg chill a hangulat. Egyébként egy szép füves térről van szó, if you know what I mean. :D Néha kicsit újra Amszterdamban éreztem magam Nápolyban.

Nápoly Piazza Bellini

nápoly látnivalók

A B&B ahol laktunk, mesés volt, egyedül az éjszakai zajokból eredtek problémáim, illetve csak a balkonra és a zöld udvarra valamint a Bellini térre néző szobákat ajánlom, a többi túl sötét. Mi a Room Elvisben laktunk, éjjel az alattunk levő bártól kicsit hangos volt, de a nap többi részében a dupla üveg megvédte a szobát a városi zajoktól. A hátsó kert meg úristen, egy igazi oázis! Volt sós reggeli is, nem csak croissant-ok meg kalácsok, de adtak házi narancslekvárt, volt 800féle teafű, és szuper a berendezés!

The Bellini House kert Bellini house kert nápoly látnivalók nápoly látnivalók

Procida

Sokat vacilláltam, hogy melyik szigetet látogassuk meg a környéken, de végül hallgattam a belső hangomra, és Procida mellett döntöttem. Negyvenperces hajóúttal lehet eljutni a nápolyi kikötőből a kis pasztellszínű szigetre, ahol végre tényleg úgy éreztem, hogy a tenger mellett vagyok. Nápoly hiába tengerparti város, nekem szinte fel sem tűnt, hogy ott az a sok víz, a mindennapi élet nem a tenger köré szerveződik. Procidán végre megcsapott a sós-halas illat, úgyhogy be is ültünk gyorsan egy étterembe – abba a körülbelül egy darabba, ami a holtszezonban nyitva volt – halat enni. Klasszikus fénymásolt papíron odavetett olasz nyelvű étlap, rajta mindenféle furcsaság, de végül mindketten jól döntöttünk.

Procida cica

Összesen négy darab turistával találkoztunk a szigeten, szinte betolakodónak éreztem magam. Felmásztunk a legmagasabb pontra, az elhagyatott erődbe, amelynek a közepén egy kisebb város terül el sok-sok macskával és lakóházzal. Februárban álmos kis hely ez, bár a szieszta után egy kicsit beindult az élet, lent a parton. Egy cukrászdában leültünk egy sörre, meg rendeltem magamnak egy nutellás croissant-t, hogy legyen mit kihányni a visszafelé hajóúton, amit a tengeribeteg gyomrom valóban nagyon nehezen bírt, de végül “csak” szimplán rettenetesen éreztem magam, és remegő testtel léptem le a hajóról.

Procidáról jön majd még egy képnehéz bejegyzés, úgyhogy most csak néhányat mutatok meg.

nápoly látnivalók nápoly látnivalók nápoly látnivalók

Vezúv

Az Etna óta sokat pörög az agyunk a vulkánokon, így nyilvánvaló volt, hogy felmegyünk a Vezúvra. A probléma csak annyi, hogy sikerült egy elég hülye napot kiválasztani, amikor ködbe burkolózott nem csak hogy a hegy, de maga a kráter is. Így nem tudok impozáns képeket mutogatni, meg rám sem gyakorolt akkora hatást ez a vulkán, mint a majdnem háromszor akkora társa. Lent legalább szóltak előre, hogy bár nyitva van a túraút (10 euró a belépő), nagyon nagy a köd fent, így nem fogunk látni semmit. Ahelyett, hogy ezt ragoznám, inkább leírom, hogy úgy a legegyszerűbb feljutni, hogy Nápolyban a vasútállomáson felszállsz a Circumvesuvianára Sorrento irányába (ez egy ilyen HÉV-szerű képződmény), leszállsz Ercolano első megállójában, majd kijössz az állomásról, balra fordulsz, és a pici téren levő buszos cég irodájában befizetsz egy fuvarra.

Vezúv ködben Vezúv, piros föld Vezúv ködben

Nem akarok belemenni, hogy itt milyen komplikációk adódtak, az m-betűs szót érzem a háttérben, de végül feljutottunk. :D Fent kb. másfél óra alatt meg lehet járni oda-vissza az utat, közben van egy-két menedékház/büfé, mi lefelé jövet bementünk egy sörért az egyikbe, majd odaálltunk a korláthoz, és láss csodát, a Peroni egy pár másodpercre eloszlatta a ködöt, úgyhogy körülöttünk mindenki visítani kezdett örömében, hogy végre megpillanthatja a kráter mélyének egy pici darabkáját.

Vezúv kráter ködben

Vezúv Pompeii

Vesuvio

Ercolano

Pompeii vagy Ercolano? Sokat gondolkoztunk ezen is, végül az utóbbi mellett döntöttünk, mivel úgy hallottuk és olvastuk, hogy Pompeiire jóval több idő kell, messzebb is van, és gyakorlatilag Ercolanóban is ugyanazt látni, csak koncentráltabban. 79-ben több környékbeli várost, többek között Pompeiit és Ercolanót pusztított el a Vezúv, ezeknek a romjait lehet megtekinteni az ásatásokban (Scavi). Szabadon mászkálhatsz a kétezer éves épületek között az egykori szobákban, “éttermekben”, nézegetheted a fennmaradt freskókat, domborműveket, mozaikokat. Nagyon szimpatikus, hogy nem tették sterillé, megközelíthetetlenné a helyet, hanem tényleg be lehet járni a nagy részét. A legjobb mondjuk az a vörös macska volt az előcsarnokban, nagyon barátságos, és talán a szobrokat sem veri le.

Ercolano Scavi Ercolano ókori épületek Ercolano Scavi Ercolano mozaik Ercolano ásatás Macska Ercolanóban

 

A felsoroltaknál persze jóval több van Nápolyban, egy hangulatképes bejegyzést tervezek még róla meg Procidáról is, mert annak ellenére, hogy úgy éreztem, hogy alig fényképeztem, azért kerültek itt elő fotók útközben. Szóval folyt. köv!

Addig nézzetek rá az Instagramomra, oda is felnyomtam egy rakat képet utazás közben, meg utólag is mennek fel a kedvenceim.

8 hozzászólás a következő bejegyzésen: “Nápoly és környéke – 8 dolog, ami a leginkább megmaradt bennem

  1. Nagyon jó lett ez a beszámoló, alig várom, hogy lássam a saját szememmel is. :) Várom a további részeket is!

Hozzászólás