Hallstatt télen – az igazi winter wonderland élmény

Hallstatt télen adventkor

Ezen a télen minden második ismerősömtől azt hallottam, hogy jaj, milyen jó lenne egyszer egy hegyi kunyhóban vagy egy alpesi faluban tölteni a karácsonyt. Nekik üzenem, hogy Hallstatt télen szuperjó választás, meg úgy általában az egész Salzkammergut ideális célpont egy téli kiruccanásra, akkor is, ha valaki nem akar síelni meg csúszni-mászni a hóban. Nyáron kevésbé kötötten lehet kirándulgatni, próbáltuk azt is, és szerettük, de én boldogan tobzódtam ebben a porcukros giccsben is, nagyon ki tudja kapcsolni az agyamat a sok hegy meg a tiszta levegő.

Winter Wonderland Ausztriában

Már az első estén úgy éreztem magam, mintha egy mesében lennék. Szakadó hóban érkeztünk meg a Hallstatti-tó partján álló házikóba, aztán a hótól roskadozó fák között autókázva elindultunk, hogy megnézzük, kapunk-e vacsit a kedvenc éttermünkben, Obertraunban. Azt sosem fogom megérteni, hogy miért áll meg az élet Ausztriában délután ötkor, szinte minden étterem csak nyolcig van nyitva, és sötétedés után egy lélek sem jár az utcán. Este benéztünk Hallstattba 7-8 óra felé, teljesen kihalt volt, igaz, a mínusz 10 fok nem az a kategória, ami nagyon az utcára csalogatná az embereket.

Hallstatt telen

Reggel pedig nem hittem el, amit láttam. A verőfényes napsütésben úgy szikrázott a hó, mint egy mesekönyvben (vagy az egyik új insta-story filterben), és ahogy kinéztem az apartman három különböző irányba néző ablakain, mindenhol hegyet, havat, hegyet, havat láttam, és nem messze ott volt a ködbe burkolt Tó.

Hallstatt télen Ausztria Hallstatt utazás

Hallstatt télen

Szerintem Hallstatt az a város, ami még nyáron is áraszt magából egy kis karácsonyi hangulatot, de így hóba burkolva még nagyobbat ütött. Giccs vagy nem, nem is nagyon érdekel, engem annyira lenyűgöz ez a kis település, hogy semmi nem tudja elvenni a kedvem, a sok turista sem. Különben egyáltalán nem volt vészes a tömeg ezen az adventi vasárnapon, az majd később jön egy másik városban, de nem spoilerezek.

Hallstatt télen utazás Hallstatt télen Hallstatt télen Hallstatt télen Ausztria

Nem érdekelt a mínusz hét fok sem, bármennyi időt eltöltöttem volna ezeken az utcákon. És eldöntöttem, hogy mindegy, mennyibe kerül, egyszer itt fogok éjszakázni valami főtéri hotelben, tűnjön is bármilyen mainstream, felszínes ötletnek. Néha az én kritikus szívem is meglágyul. Ez a város pontosan azt a hangulatot árasztja, amiben tökéletesen otthon érzem magam, amire, talán mindig is vágytam-vágyom, és ami azt kiabálja, hogy “költözz ide most azonnal!”. Persze az esti kriptahangulatot nem tudnám és nem is szeretném megszokni, de közben borzasztóan hívogatóak ezek az otthonok.

Hallstatt utazás Hallstatt utazás Hallstatt utazásHallstatt télen Hallstatt utazás Hallstatt utazás

Adventi vásár Ausztriában

A Sankt Wolfgang-i karácsonyi vásár a leghangulatosabb, ahol valaha jártam. Nem bírom a tömegnyomort, de itt még azt is elviseltem, hogy száz kilométeres körzetből szerintem mindenki ebbe az apró városkába látogatott ezüstvasárnapon egy kis karácsonyi hangulatért. Békés volt és nyugis, nem tülekedős, meg tudtam inni úgy a forró almalevemet, hogy ne könyököljön senki oldalba, és ne borítsam magamra az egészet.

adventi vásár ausztriában

2016 nyarán St. Wolfgangban szálltunk meg, akkor is imádtam, ez a város is hasonlóan otthonos, kuckózós hangulatú, mint Hallstatt. Kicsit kevésbé giccses, jobban tetten érhető a helyi élet, de ugyanúgy egy hegyekkel körülvett tó partján fekszik, mindenhol gyönyörű alpesi házakba lehet botlani, és itt is sokat lehet kirándulni.

Adventi vásár Ausztriában Adventi vásár Ausztriában Adventi vásár Ausztriában Adventi vásár Ausztriában

Hasznos infók

Télen a síelésen van a fő fókusz, a hegytetőkön levő kilátók többnyire zárva vannak. A kisebb hegyi utakat egy bizonyos magasság fölött korlátozottan takarítják, viszont a főutak tökéletesen járhatóak, nem csúsznak, nem retkesek.

Szállás

Landhaus Hallstättersee – Bad Goisernben (Hallstatti tó partján), hatalmas apartman jó áron, nagyon kellemes hely.

Hallstatt szállás

Látnivalók a környéken

Végtelen hosszú listát tudnék erről írni, egyrészt ott vannak a hegyek, ahol jobb időben sokat lehet kirándulni, hóban meg síelni, de közel van Salzburg, a Königssee (Németországban), ide mi is eljöttünk, csak elszámoltuk kicsit az időt, valamiért jóval kisebbnek gondoltam ezt a tavat, szóval egy fél napot szánjatok rá, megéri. Bad Ischl Hallstatt mellett fekszik, helyes város, a Zauner cukrászdát ne hagyjátok ki. Tavalyelőtt jártunk Halleinben (a sóbánya parasztvakítás, a város sem akkora szám) és a Lichtenstein-szurdokban.

A korábbi (nyári) epizódokat itt olvashatod:

Hallstatt és Bad Ischl
Wolfgangsee, Sankt Wolfgang
Salzburg, Hallein és a Lichtenstein-szurdok

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Travel Journalt a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az újabb posztokról; további képekért pedig látogass el az Instagramomra!

Hozzászólás