Egy nap újra a Balaton-felvidéken

Sosem voltam szerelmes a Balatonba, sem a Balaton-felvidékbe, még csak a helyi borok sem hoznak lázba különösebben. Pedig van egy kis gyerekkori kötődésem, de annak idején annyira ambivalens volt a viszonyom ezzel a vidékkel, hogy azóta sem tudom, hányadán állok vele. Közben meg eltelt vagy húsz év, időről időre elvetődöm errefelé, és örülök magamnak, mert még emlékszem, melyik hegynek mi a neve, és annak, hogy láthatom azt a szép kovászosuborkalé-színű vizet.

Idén, egy nyári vasárnapon elindultunk lefelé. Volt néhány elem a listánkon, de úgy voltunk vele, hogyha valami kimarad vagy becsúszik, úgy is jó lesz: Szentkirályszabadja szellemváros, Köveskál, Szentbékálla, Káptalantóti piac, egy kis balaton-parti valami. Ebből az lett, hogy megálltunk, ahol jól esett, ettünk, ahol éhesek voltunk, sétáltunk, autóztunk, zenét hallgattunk, fényképeztünk.

Amikor kicsi voltam, és sokat jártunk errefelé, szinte felfedezetlen volt ez a környék. Mégsem mondom, hogy akkor mennyivel jobb volt. Egyrészt, Magyarország egyik legkülönlegesebb területe a Balaton-felvidék, miért lenne baj, hogy minél többen megismerik? Másrészt, kezd kiépülni – igaz, a Balaton-part maga szerintem siralmas, túl kevés pezsgő település van, azok viszont legalább túlzsúfoltak -, egyre több a kellemes étterem, borudvar, kávézó, mindemellett viszont a táj ártatlan bája megmarad érintetlenül. Remélem, ez így is fog maradni még egy darabig.

Köveskál például ügyesen egyensúlyozik valahol középen. Nem akar több lenni egy balaton-felvidéki falunál, de azért elszórva találunk újhullámos éttermeket, vendégházakat, és valahogy az egész település egyszerre vadregényes és jól karbantartott. Az éttermek közül a Kővirágot próbáltuk ki, ami már a gyönyörű kertje és a berendezés miatt megér egy beülést, de azért is pirospont jár, hogy kreatívan kezelik a speciális kéréseket (esetemben a vegetáriánus étel iránti igényt).

A strandolás nekem már évek óta nem játszik, mert meghalok ott az unalomtól, idegesít a gyerekek visítása, a kényelmetlen fekvőpozíciók, a gyorsan melegedő italok, a víztől átázott fürdőruha a bőrömön. Tudom, Borsószem Hercegkisasszony vagyok. Ehelyett szeretek végigsétálni a part mellett, lecsapni valamelyik sztenderd strandkajára, nézni a kikötött vitorlásokat meg a hattyúkat. Ebből most egy rövid kör jutott Révfülöpön (a zsúfolt Füredet inkább messze elkerültük), nekem évente bőven elég ennyi a Balatonból, pedig általában több szokott kijutni belőle.

Nemcsak a Balaton-felvidékhez fűződik ambivalens viszonyom, hanem a természethez is. Gyerekkoromban viszont nem volt ilyen bonyolult a helyzet: egyszerűen csak utáltam kirándulni. Mit utáltam, rettegtem az egésztől. Még ma is akadnak olyan helyek, ahova be nem tenném a lábam, de most már sokszor győz a kíváncsiságom, és vállalom a fóbiás reakciókat. A tágas mezők kisebb “veszélyt” jelentenek, mint egy erdős terület, de tisztában vagyok azzal, hogy bármelyik kirándulásom pillanatok alatt rémálomba csaphat át. Ahogy a szentbékállai kőtengernél tett látogatásunk végére is eléggé szétmentek az idegeim, tuti, hogy ide se jövök többet, legfeljebb térdig érő hóban.

Aztán jött a kedvenc napszakom, a késő délután. Közepesen nehéz volt megtalálni a Szentkirályszabadja mellett fekvő repülőtérhez tartozó szellemvárost. Évek óta tervezgetjük, hogy meglátogatjuk valamelyik leszerelt katonabázist. Innen pedig egy elhagyatott úton elindultunk haza, katacita 2017 playlist be, naplemente, tökéletesség.

Egyik éjjel azt álmodtam, hogy egymagam kószáltam egy hegyen, vidéki házak között, aztán egyszer csak a Szent György-hegy tetején levő bazaltoszlopoknál találtam magam, lenéztem – persze minden másképp festett, mint a valóságban -, és annyira szép volt minden, hogy azonnal elkezdem sírni. Úgy igazán. Nagyjából sejtem, hogy a tudatalattim mi mindent kombinált össze ebben az álomban, de akkor azt éreztem, hogy egyszerre sírok amiatt, hogy milyen csodás érzés egyedül állni ott fent, miközben körülvesz egy csomó szépség, és amiatt, hogy mindezt sosem tudtam igazán értékelni.

A képeken: Révfülöp móló, Kornyi-tó, Köveskál, Kővirág étterem, Szentbékálla kőtenger, Szellemváros Szentkirályszabadja mellett.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Travel Journalt a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az újabb posztokról; további képekért pedig látogass el az Instagramomra!