Egy nap Nápolyban egyedül

Amikor a nápolyi nyaraláson barátnőim felvetették egy egynapos kirándulás lehetőségét Caprira, egyáltalán nem keseredtem el. Tengeribeteg vagyok, és épp a tavalyi nápolyi utazásunk alkalmával fogadtam meg, hogy a hajós utakat kiiktatom az életemből, így Capri sem jöhetett szóba. Viszont egyből felvillanyozott annak a gondolata, hogy egy teljes napot tölthetek el egyedül Nápolyban, és el sem tudom mondani, mennyire örültem, amikor rajtam kívül mindenki megszavazta a kirándulást Caprira.

Másodszor jártam Nápolyban, így az első napunkon megmutattam a csajoknak a legjobb helyeket, nem is láttam nagyon újat a városból, talán annyi, hogy valamivel többet kószáltunk a spanyol negyedben, mint amennyi tavaly jutott belőle. És IMÁDOM A SPANYOL NEGYEDET, de erről majd később. Viszont volt pár hely a listámon (hála a nápolyi instásoknak), amit mindenképpen meg akartam nézni, de nem voltam benne biztos, hogy az a lányokat is érdekli, meg arra is vágytam, hogy kicsit céltalanul sétálgassak a városban egyedül, fényképezgessek, zenét hallgassak meg beüljek valami lepukkant helyre kajálni.

egy nap nápolyban egyedül

Mi fér bele egy napba? Például 20 km séta

Mint kiderült, a telefonom méri az aktivitásomat, így megtudtam, hogy ezen a napon én 20 km-t sétáltam. Miután lekísértem a lányokat a kikötőbe, megkezdődött az egész napos mászkálásom, és meglepően sok helyre eljutottam így néhány óra alatt. A Rione Sanitàtól egészen Mergellináig elsétáltam, közben nézelődtem, eszegettem, könyvesboltban is jártam, és szívtam magamba a helyi életet. Rengeteg mindent láttam, talán mert senki nem várt a másikra, nem kellett kompromisszumokat kötni, hatszor körbekérdezni, hogy de biztos nem baj-e, ha erre megyünk tovább – mondom ezt úgy, hogy amúgy nagyon flottul ment az ötfős lányos utazás, mindenféle hiszti és nyafogás nélkül.

egy nap nápolyban egyedül egy nap nápolyban egyedül

Na, de mutatom bővebben.

Rione Sanità – a street art birodalom

Fogalmam sem volt arról, mennyire biztonságos ez a környék, csak annyit tudtam, hogy gyakran felvillantak innen az Instagramomon különböző street art fotók, és azt is tudtam, hogy el kell jönnöm ide. Nem olvastam utána a városrésznek, egyszerűen csak éreztem, hogy egy különleges hely lesz, ami ugyanúgy elvarázsol, mint Nápoly sűrűje.

egy nap nápolyban egyedül rione sanitá

Hát sűrűnek sűrű a Rione Sanità is. A Museo megállónál szálltam le a metróról (Linea 1), majd kissé bizonytalanul elindultam abba az irányba, amerre a Google Maps vitt. Ha a spanyol negyed vagy a Via Tribunali környéke nem lenne elég lepukkant valakinek (nekem már nem volt az :D), ajánlom, hogy jöjjön el erre és sétáljon végig a Via Stellán. Semmi rendkívüli pusztulat, egyszerűen csak Nápoly at its best, hétköznapi élet, piaclájf, street art hegyek, letűnt korok palotái. És katakombák mindenhol – nekem ugyan ez az élmény kimaradt, legközelebb mindenképp beiktatok egy földalatti Nápoly túrát koponyákkal meg szektás idegenvezetésekkel.

egy nap nápolyban egyedül rione sanitá egy nap nápolyban egyedül rione sanitá egy nap nápolyban egyedül rione sanitá egy nap nápolyban egyedül rione sanitá

A Rione Sanità eredetileg előkelő negyedként indult, azonban a körzet felett elhúzó híd építése valamiért elszakította a kerületet a várostól (pedig nincs messze a központtól), és elkezdett gettósodni, a maffia és bűnözés melegágyává vált. 2000 körül kezdődött meg a viszonylagos felemelkedése, hála a kerületi új papnak, aki kezébe vette a Rione Sanità sorsát.

egy nap nápolyban egyedül rione sanitá

Kaja a Quartieri Spagnoliban

Előző nap is fantasztikusat ettünk a spanyol negyed egyik éttermében, úgyhogy célirányosan arrafelé indultam kajáért. A szemem sarkából odalestem a Via Pignasecca tripperiáira is (pacalozó), de nyuszi voltam, és inkább beültem egy étkezdébe. Nem tudom, milyen szóval illessem a helyet, hát, kábé valami kifőzde és falu kocsmája egyveleg, a bácsi levágott elém egy szalvéta-alátétet és egy laminált kétoldalas étlapot, én meg majdnem kiugrottam a bőrömből. Körülöttem mindenki olaszul beszélt, időnként belépett egy-egy ember egy pizzáért, lerakta a pénzt a konyhában, aztán ment is tovább.

egy nap nápolyban egyedül

Kérdeztem a bácsit, hogy mit egyek, mondta, hogy sült halacskákat meg hogy kétféle napi zöldség van, úgyhogy azt ettem. Kaptam mellé kenyeret meg egy üveg bort (újrahasznosított 3 decis ásványvizes üvegekben sorakozott a vörösbor a velem szemben álló kopottas tálalón), annyit ittam belőle, amennyi jól esett, nem kellett az egészet benyomni. Ezért fizettem 10 eurót – összehasonlításképp: másnap Positanóban csak a tiramisú került majdnem ennyibe.

Nem vagyok normális, de majd hívok egy Ubert

Ebéd után felkerestem egy La Feltrinellit (könyvesbolt), ahol beszerezhetem a Nápolyi regények első részét olaszul, a L’amica genialét Elena Ferrantétől, ami hivatalosan is a kedvenc olasz könyvem most már, és nyilván kellett olaszul. Elbaktattam a Piazza del Plebiscito felé, ahol egy random nő a kutyájával elkezdett beszélni hozzám, szépen elcsevegtünk a közelgő eső valószínűségéről, mintha kábé szomszédok lennénk, aztán betévedtem egy kétesebb jellegű utcába, és amikor a tengerparti sétányon lyukadtam ki, belőttem, hogy kábé meddig szeretnék elsétálni, előkotortam a fülesemet, bevágtam az olasz playlistemet és élveztem a tengerparti szelet, ahogy láthatóan sokan mások is a lungomarén.

egy nap nápolyban egyedül egy nap nápolyban egyedül egy nap nápolyban egyedül

A mergellinai kikötőig sétáltam, ami eleve egy nagyon hosszú táv, főleg az egész napos gyaloglás után, amúgy is rohadtul fájt mindenem, úgyhogy leültem egy padra, megnyitottam az Uber appot, hogy megnézzem, mennyibe fájna visszavitetni magam a belvárosba. Az Uber pedig közölte, hogy a kért területen nem elérhető a szolgáltatás :D.
Újratervezés: elvergődtem egy metrómegállóig, amiről kiderült, hogy igazából vonat, és az egy szem szűz metrójegyem nem lesz rá jó, mindegy, valahogy visszajutottam a Piazza Dantéhoz aránylag közel, de már nem is emlékszem, hogyan, csak az rémlik, hogy valami vonaton ültem, aztán hogy megint a Piazza Bellinin ülök és egy zero kóla meg a Ferrante regény mellett várom, hogy a lányok kompja befusson Capriról.

Biztonságos Nápoly egyedül?

Nápoly marketingje rémes, és nem értem, hogy miért. Nyilván én is hallottam esetekről, amikor kiraboltak vagy megpróbáltak kirabolni zsebesek turistákat, de őszintén, ez melyik nagyvárosban nem fordul elő? Ahol tömeg van, ott lehet ilyesmire számítani, szóval nem árt, ha körültekintően pakolja el az ember a dolgait, fogja a táskáját, odafigyel a személyes értékeire. De erre jó esetben nem csak Nápolyban figyelsz oda, hanem Budapesten, Barcelonában vagy New Yorkban is, nem? Szeretném tisztázni, hogy Nápoly NEM egy extrémen veszélyes város, ahol bármelyik pillanatban bűncselekmény áldozata lehetsz.Még csak Európa (vagy Olaszország) többi részéhez képest sem veszélyesebb. És ahányszor valaki az ellenkezőjét állítja, mindig elszomorodom, mert kevés ennyire valódi és őszinte helyen jártam eddig, és ez a város nem ezt érdemli.

egy nap nápolyban egyedül

Amúgy gondolkoztam azon, hogy megkérdezem a recepción, hogy szerintük jó ötlet-e elzarándokolnom egyedül a Rione Sanitàba, aztán arra jutottam, hogy így is, úgy is megnézném, szóval minek stresszeltessem magam? A hülye előítéletek miatt – és egyébként annak ellenére, hogy nem először jártam Nápolyban – bennem is voltak kételyek, hogy valóban kell-e nekem itt mászkálni, de az égvilágon senki nem foglalkozott velem, pedig nyilván bárki levágja rólam egy pillanat alatt, hogy nem helyi lány vagyok.

Az ezt a napot megelőző estén például egyedül indultam el a városba 10 körül, mert a lányok becsicskultak, én meg nem bírtam otthon ülni. Sétáltam egyet a Tribunalin meg a környező kis utcákban, aztán rákanyarodtam a kedvenc teremre, a Piazza Bellinire, beültem valamelyik helyre egy (két) Aperolra, és tökjó volt. Egyedül egy jamaikai csávó közölte, miután freestyleolt egyet pénzért, hogy akkor ő most hazavisz, de rövid úton elküldtem.

egy nap nápolyban egyedül

Légyszi, ne féljetek Nápolytól! Annyira klassz hely és olyan jól tudja ott érezni magát az ember, nem kell feszengeni feleslegesen. Ne az állomás körül mászkáljatok, ne menjetek ki mondjuk Scampiába, ami híresen durván szegény gettó, de szerintem oda úgyse megy olyan tömegközlekedési eszköz, amire akár véletlenül is felülnétek. Nápoly nyüzsis, kicsit zsúfolt, nagyon hangos és extrém közlekedési kultúrával bíró város, de közben barátságos, emberközeli, kedves és nagyon szerethető. A tavalyi ottlétkor szimplán csak jól éreztem magam, most viszont teljesen beleszerettem, de már előre tudtam, hogy ez lesz. Bármikor elmennék újra, egyedül, fiúval, lányokkal, akárhogy, imádom és kész.

Disclaimer: nem vettem elő a fényképezőmet a nápolyi csatangolás során, de úgy döntöttem, nem fogom ezen stresszelni magam – mármint ha nem tökéletes a képek minősége. Szar idő is volt, nulla napsütés, de ott jól éreztem magam, és ez a lényeg. Písz.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a Travel Journalt a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az újabb posztokról; további képekért pedig látogass el az Instagramomra!

4 hozzászólás a következő bejegyzésen: “Egy nap Nápolyban egyedül

  1. Pont ezt olvastam, amikor az iment kommenteltel nalam, es az jutott eszembe, hogy ez a resz akar Marrakes is lehetne: “nyüzsis, kicsit zsúfolt, nagyon hangos és extrém közlekedési kultúrával bíró város, de közben barátságos, emberközeli, kedves és nagyon szerethető. ” :D
    Mondjuk ez nem egyszerusitette le a “melyik olasz varosba menjek el vegre” cimu problemamat. :D

  2. Pont most olvastam el az újabb marokkós bejegyzésedet, és igen, el tudom képzelni!
    Régen kicsit féltem az ilyen nyüzsis helyektől, főleg turistaként nem arra vágyik feltétlenül az ember, hogy robogók elől kelljen menekülnie, de aztán rájöttem, hogy ez is mennyire jó és micsoda fűszere egy helynek. :)

    Hát, Nápoly Olaszország egy hatalmas dózisban, ha úgy érzed, felkészültél rá, akkor hajrá, szerintem fantasztikus hely, mostanában északra már nem is nagyon vágyom.

  3. Nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni a leírtakhoz, mindent elmondtál amit én is gondolok :)
    Voltam én is egyedül 1 napot Nápolyban, baromira élveztem, ezentúl mindig be fogok iktatni egy ilyet mert egészen más hangulata tud lenni egy szimpla kis városnézésnek, ha nem befolyásol mások véleménye/hangulata/akarata.

  4. Nagyon jó buli, hogy senkihez nem kell alkalmazkodni egy ideig, aztán persze utána tök jó bandázni meg elmesélni, hogy mi minden történt. Egypár dolog pl. biztos nem tetszett volna a csajoknak, úgy meg tök rossz nézelődni, hogy látod, hogy a másik már menne onnan.

Hozzászólás