Nem muszáj szenvedni két utazás között

amikor nem utazom

Két okból írom ezt a bejegyzést: egyrészt terápiás célból, ugyanis ahogy beütnek a 20 fokok, automatikusan odakerülök valami olasz tengerpartra – sajna csak képzeletben -, és beindul bennem az elvágyódógépezet. Másrészt, tudom milyen érzés, amikor rohadtul mennél már valahova, de épp nem olyan az életed, és közben ömlik rád a social mediából, hogy az összes barátod, követetted hosszúhétvégézik meg repülőszárnyakat fotóz, te meg még hétvégén is be vagy osztva, nem tudsz szabit kivenni, vagy szimplán nem tudsz pénzt áldozni most egy útra. Nem fogok közhelyeket puffogtatni, hogy élvezd a tavaszi napsütést a Duna-parton, vagy hogy légy turista a saját városodban, inkább elmesélem, hogy én hogyan birkózom meg ezekkel az érzésekkel, meg egy picit beszélek arról, hogy amúgy ki vagyok, mit csinálok, mi az élet értelme, stb.