Velence másképp – Az én 10 kedvenc helyem

Velence másképp

A kapcsolatom Velencével folyamatosan változik, mindig találok benne valami újabb szerethetőt. Mindig van aktuális kedvenc negyedem (hatodom egészen pontosan), kedvenc tereim, utcácskáim, hidaim. Néha azon kapom magam, hogy velencei instagrammerek képei alá kommentelem, hogy “Ó, ez a kedvenc helyem Velencében!”, majd rájövök, hogy ez már a hatodik különböző tér az elmúlt hónapban, amiről ezt állítom. Így hát nem volt túl egyszerű összeállítani, vagyis inkább leszűkíteni ezt a listát, de ha túl sok jön hozzá, akkor legfeljebb majd írok még egyet.

Procida, a kis pasztellszínű sziget februárban

Procida

Ha utazásról van szó, menj a szíved után – nekem ez az egyik tanulság, amit hazahoztam a nápolyi utunkról. Persze nem tudhatom, mi lett volna, ha… Sejtettem, hogy ebbe a bruttó ötnapos nyaralásba maximum egy sziget fog beleférni, pedig három is rajta volt a radaromon. Igazán viszont az elejétől fogva csak az egyik érdekelt, ez pedig Procida. A nevezetes napon, két házi narancslekváros zsemle között még lefuttattam pár keresést, “Procida or Capri” meg “Procida or Ischia” kulcsszavakkal, de aztán inkább elraktam a telefont, és úgy döntöttem, megyünk Procidára, mert valószínű, bánni fogom, ha másképp döntök.

Nápoly és környéke – 8 dolog, ami a leginkább megmaradt bennem

Nápoly

30-nak lenni nem olyan szörnyű, csak tudni kell ünnepelni. Egy éve tervezem, hogy egy pár fokkal melegebb helyen szeretném tartani a kerek szülinapomat, és mivel a trópusokra továbbra sem vágyom, Olaszország meg a legkedvencebb országom, nyilvánvaló volt, hogy a csizmaszerű félszigeten kell körülnéznem. Nápoly és környéke pont ideálisnak tűnt egy téli látogatásra, így öt napot töltöttünk Campania fővárosában.

Amikor elmentünk Skye szigetére, és élveztük

Skye szigete

Talán sosem tudtam volna meg, hogy létezik ez a Skye nevű sziget, ha nem kerül a kezembe a könyv, amit úgy hívnak, Levelek Skye szigetéről. Bár aztán a franc se gondolta volna a könyvet olvasva, hogy ez a sziget Skócia túloldalán ekkora gyönyörűség, jó, hát nyilván zöld meg ott a tenger plusz biztos hegyek is vannak, de ez nagyjából az egész Felföldre jellemző, nem? Pedig Skye egy rendkívüli hely, egy kb. 100 km hosszú földdarab, ahol mindössze 12 ezren élnek, ahol a dombok között tündérek játszanak, és ahol egy alig szeles napon is lefújja az embert a szikláról egy fuvallat.