Pugliai városok – mini roadtrip Dél-Olaszországban I. rész

Torre dell'Orso

A történetet ott folytatnám, hogy elhagytuk Materát. Egy ötnapos dél-olasz utazás első napján rögtön Basilicatába mentünk megnézni ezt a csodás várost, de erről a kalandról már meséltem. A második napon dél felé vettük az irányt, a következő szállásunk Torre dell’Orsóban volt. Mivel meglehetősen sok városban szétnéztünk az út nap során, úgy döntöttem, hogy minden napnak külön bejegyzést szánok. RENGETEG képem van (pont ezen a napon alig fotóztam, úgyhogy most inkább írok), és nem akarom, hogy az ujjatok elfáradjon a sok görgetésben :) Az első napunk Matera után főként az utazásról szólt, épphogy csak érintettünk egy-két várost, rajtuk kívül mesélek az autóbérlés buktatóiról és az dél-olasz vezetési élményről is ebben a posztban.

Travel Wishlist #1 – Olaszország

Olaszország Travel Wishlist pizza

Olaszország legnagyobb hibája, hogy nem elég, hogy rengeteg gyönyörű vidékén nem jártam még, de az eddig meglátogatott helyekre is bármikor visszamennék, ráadásul Velencében muszáj rendszeres időközönként tiszteletemet tennem, mert különben elvérzik a lelkem. Mindegy, félre a drámát, nézzük, hogy melyik – nekem egyelőre ismeretlen – területek élveznek prioritást, azaz hova utaznék a legszívesebben Olaszországon belül.