A 10 kedvenc élményem a pugliai utazás során

Pugliai utazás

A pugliai utazás élménybeszámolóinak lezárásaként egy teljesen szubjektív listát hoztam nektek a kedvenc pugliai élményeimről (kiegészítve Materával). Ebből nem feltétlenül fogtok többet megtudni a tartományról, a városokról, az olaszokról. A bejegyzés célja nem az ismeretterjesztés, inkább szeretném valahol megőrizni a legjobb pillanatokat, azokat is, amelyekről nem készült fotó, vagy nem kerültek bele az előző bejegyzésekbe.

Matera, az új kedvenc olasz városom

Matera Olaszország

Végre leparkoltunk Matera egy szűk utcájában, és elindultunk megkeresni a B&B-t. Továbbsétáltunk a Via Casalnuovon, majd a jelzések után haladva fel egy keskeny lépcsőn, át néhány, összevissza egymásra épült ház között. Pár pillanattal később beléptünk az udvarba, ahol gránátalmafák, macskák, és ki tudja hová tartó lépcsők fogadtak. Követtük a házigazdát le a lépcsőkön, majd megérkeztünk a saját kis balkonunkra, és ott volt. Egész Matera. A szurdok, a város, szemben a hegy, a patak, minden egyszer csak ott termett előttünk a délutáni napsütésben.