Nápoly szép lassan csapódik le bennem. Volt időm felkészülni arra indulás előtt, hogy ez nem az az Olaszország lesz, amit én szeretek, sőt, még arra is, hogy pillanatok alatt ki fog feszíteni. Ehhez képest kaptam egy szerethető, teljesen normális nagyvárost, ahol a prekoncepcióimmal ellentétben nem állt meg az idő, nem ér bokáig a szemét és nem akarnak mindenáron kirabolni. Jöjjön mindenféle random emlék, ami az előző nápolyos posztból kimaradt.