Nápolyi hangulatok

Nápolyi utca

Nápoly szép lassan csapódik le bennem. Volt időm felkészülni arra indulás előtt, hogy ez nem az az Olaszország lesz, amit én szeretek, sőt, még arra is, hogy pillanatok alatt ki fog feszíteni. Ehhez képest kaptam egy szerethető, teljesen normális nagyvárost, ahol a prekoncepcióimmal ellentétben nem állt meg az idő, nem ér bokáig a szemét és nem akarnak mindenáron kirabolni. Jöjjön mindenféle random emlék, ami az előző nápolyos posztból kimaradt.

Procida, a kis pasztellszínű sziget februárban

Procida

Ha utazásról van szó, menj a szíved után – nekem ez az egyik tanulság, amit hazahoztam a nápolyi utunkról. Persze nem tudhatom, mi lett volna, ha… Sejtettem, hogy ebbe a bruttó ötnapos nyaralásba maximum egy sziget fog beleférni, pedig három is rajta volt a radaromon. Igazán viszont az elejétől fogva csak az egyik érdekelt, ez pedig Procida. A nevezetes napon, két házi narancslekváros zsemle között még lefuttattam pár keresést, “Procida or Capri” meg “Procida or Ischia” kulcsszavakkal, de aztán inkább elraktam a telefont, és úgy döntöttem, megyünk Procidára, mert valószínű, bánni fogom, ha másképp döntök.

Nápoly és környéke – 8 dolog, ami a leginkább megmaradt bennem

Nápoly

30-nak lenni nem olyan szörnyű, csak tudni kell ünnepelni. Egy éve tervezem, hogy egy pár fokkal melegebb helyen szeretném tartani a kerek szülinapomat, és mivel a trópusokra továbbra sem vágyom, Olaszország meg a legkedvencebb országom, nyilvánvaló volt, hogy a csizmaszerű félszigeten kell körülnéznem. Nápoly és környéke pont ideálisnak tűnt egy téli látogatásra, így öt napot töltöttünk Campania fővárosában.